Hirdetés

Tipp: így közvetíts Facebookon PC-ről



|

Ma már nem elég néhány mondattal vagy pár képpel átadni a követőidnek az átélt élményeket. Ha valamit azonnal meg akarsz mutatni, az élő videó a legjobb választás.

Hirdetés

Legyen szó akár rendezvényekről, akár egyszerű játékokról, az élő videózás szép lassan megkerülhetetlenné válik. Egy nagyobb város forgalmasabb utcáján egyre nehezebb úgy végigsétálni, hogy ne futnánk bele legalább egy vloggerbe, aki épp a telefonjának (és rajta keresztül a pár száz, vagy akár több ezer fős közönségének) magyaráz. Mind többen akarnak karriert csinálni a videós tartalomgyártásból, és bár a legtöbben még csak hobbiszinten űzik (és valószínűleg soha nem is fognak ezzel számottevő pénzt keresni), érezhetően nő azok száma is, akik így vagy úgy, de eljutottak arra a szintre, hogy akár már meg is tudnak élni belőle.

Hirdetés

Persze egy telefonnal élőben közvetíteni gyakorlatilag bárki tud: elég hármat koppintani a Facebook appban, és máris élőben nézheti több száz ismerősöd, hogy mit csinálsz. A live streaming azonban nemcsak a mobilosok kiváltsága, hanem tavaly óta asztali gépről is működik, sőt aki innen próbálkozik, annak jóval több opciója, sokkal szofisztikáltabb lehetőségei vannak. Ebben a cikkben ezeket fogjuk alaposan körüljárni.

Mondja a magáét

Ha csak bele akarsz valamit mondani a nagyvilágba, az PC-n sem bonyolultabb, mint egy okostelefonon. Az állapotfrissítésnél egyszerűen válaszd ki az élő közvetítést, adj neki egy címet, és ha minden jól megy, máris fent vagy az interneten teljes valódban, mozgóképes formában. Természetesen itt is élnek a hagyományos bejegyzésekre vonatkozó beállítások, tehát megjelölhetsz embereket és helyeket, vagy beállíthatod, hogy mennyire legyen nyilvános a videó a teljesen publikustól egészen odáig, hogy csak néhány ember lássa (vagy épp csak néhány elől legyen elrejtve). Streamelhetsz a saját faladra, de akár egy általad rendezett esemény, az irányításod alatt álló csoport vagy akár magad menedzselte oldal is kezdeményezhet élő közvetítést.

A technikai részt illetően is vannak lehetőségeid: beállíthatod például közvetlenül a böngészőben, hogy melyik kamerát és mikrofont akarod használni forrásként (ez azért lehet fontos, mert a webkameráknak hagyományosan elég rossz minőségű a beépített mikrofonja, így ha valaki rendelkezik minőségi külső mikrofonnal, annak ezt feltétlen érdemes beállítani), illetve dönthetsz úgy, hogy a webkamera képe helyett inkább virtuális asztalodat osztod meg. Ez utóbbihoz le kell tölteni egy bővítményt, cserébe viszont segítséget kérhetsz vagy nyújthatsz távolról PC-s problémák megoldásában.

Az új kihívó

A Twitch megjelenése előtt a YouTube volt az egyeduralkodó a videojátékos streamek piacán, a Twitch azonban egy pillanat alatt átvette a vezetést, és azóta is tartja méretes előnyét, köszönhetően a közösségi funkcióknak és a kevésbé szigorúan vett szerzői jogi szabályozásnak. Ebbe a párbajba állt be harmadiknak a Facebook, amelynek fejlesztői szeretnék, ha a videojátékos közvetítéseket is itt bonyolítanák a tartalomgyártók. Ez nagyon jól jöhet olyan szervezeteknek, weboldalaknak vagy csapatoknak, amelyek már méretes közösséget gyűjtöttek maguk köré ezen a platformon, hiszen a közvetítések így rögtön széles réteget érnek el.

De a Facebooknál természetesen igyekeznek minél több embert átcsábítani a konkurenciától, partneri szerződést, jutalékot ajánlanak a tartalomgyártóknak, ha közvetlenül ide készítik a videókat és streameket, és nemcsak megosztják a máshol rögzített anyagokat. A vállalatnak nyilván az a célja, hogy a látogatók minél több időt töltsenek itt, így a kifelé mutató linkekhez képest sokkal nagyobb tömeget érnek el a natív streamek és videók.

A Facebookra történő streamelés menete nagyon hasonló ahhoz, mint ahogy az a többi platformon is történik. Először is szükséged lesz egy broadcaster programra, mint az OBS, az XSplit vagy a Streamlabs OBS, ezen keresztül fogod továbbküldeni a jelet. Ezen belül állíthatod be, hogy hardveres vagy szoftveres encodert szeretnél-e használni, illetve hogy milyen bitrátával szeretnéd áttolni a videót. Minél magasabb ez utóbbi, annál jobb marad a videó minősége, ugyanakkor ha ezt az értéket túl magasra lövöd be, és nálad vagy a nézőknél alacsony a sávszélesség, akkor az komoly problémákhoz vezethet.

A Facebook hivatalos ajánlásában 4000 kbps szerepel, elsősorban azért, mert szerveroldalon nincs transzkódolás, vagyis a nézők nem tudják kiválasztani, milyen minőségben akarják nézni az adást, így ha a te interneted és hardvered engedi is, hogy 30 Mbps-mal told felfelé a videót, a túloldalon lehet, hogy csak a bufferikont fogják látni. A játékokat legfeljebb 720p-s felbontásban, 30 fps-sel streamelheted, ezt szintén be kell állítanunk a broadcaster programban. A partnerprogramban lévők adásait és a hivatalos versenyek közvetítéseit (ezekről bővebben a keretes írásokban) ennél jobb minőségben, 1080p/60 fps-sel is élvezhetik a nézők.

A legegyszerűbb helyzetben azok vannak, akik a Blizzard játékait (StarCraft, Hearthstone, Overwatch) szeretnék Facebookra közvetíteni, ugyanis míg a legtöbb fejlesztő Twitch-integrációval készíti a játékait, hogy a nézők beleszólhassanak a meccsek alakulásába, a Blizzard egy Facebook-streamer szoftvert épített a kliensbe, így gyakorlatilag egyetlen kattintással indíthatunk élő adást, akár webkamera és mikrofon hozzáadásával.

A facebook.com/creators/gaming oldalon egyébként rengeteg hasznos tanáccsal is ellátják a szárnyukat próbálgató videósokat, nemcsak technikai, hanem tartalmi és stratégia oldalról is. Ezt a módszert természetesen a videojátékokon kívül bármilyen tartalom esetén alkalmazhatod, így ha mondjuk egy beszélgetést, rendezvényt vagy bármi egyebet akarsz élőben közvetíteni, és komolyabb technikával, esetleg több kamerával dolgozol, akkor is ezek a számok a mérvadóak.

Nem eszik olyan forrón

Amikor a Facebook elkezdte erőltetni a videós tartalomgyártást és előnyben részesíteni a mozgóképes anyagokat, rengetegen kezdtek el videókat feltölteni, legtöbbször nem is a sajátjaikat. Megszámlálhatatlan alkalommal töltötték le a felhasználók mások YouTube-videóit, hogy aztán azokat a saját oldalukkal tegyék fel a Facebookra, nem ritkán messze nagyobb nézettséget és forgalmat generálva, mint amit az eredeti alkotónak sikerült. A vicces videók mellett a zenei videoklipek is nagyon pörögtek, a szerzői jogi követelések miatt pedig a Facebook kénytelen volt lépni. Azóta sokkal nagyobb hőfokon dolgozik az ezt vizsgáló algoritmus, és a jogsértés első jelére lenémítja vagy egyenesen letiltja a videót. Ehhez az is elég lehet, hogy valahonnan a háttérből beszűrődjön egy jogvédett zeneszám, így ha mondjuk egy rendezvényről készítünk élő közvetítést, mindenképp oda kell erre figyelnünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.