Hirdetés

A Google szerint kezelhető a megnövekedett webes forgalom



|

Mindezt azután közölte a cég, hogy csütörtökön rövid időre megborult a szolgáltatása, de állítólag nem emiatt.

Hirdetés

Tegnap rövid időre elhasalt a Google legtöbb webes szolgáltatása, nem volt elérhető a kereső, a Drive, a Gmail, a YouTube, a nest, de még a Stadia sem. A kiesés főleg az amerikai felhasználókat érintette, de mivel több felhőszolgáltatás megosztott erőforrásokat használ, világszerte érezhető volt lassulás vagy döcögés a Google internetes és felhőszolgáltatásaiban.

Hirdetés

Egyrészt elég rosszkor jött mindez, hiszen sokan otthonról, önkéntes vagy kötelező karanténból próbálnak interneten keresztül kapcsolatot tartani a világgal, ilyenkor minden efféle kiesés sokkal jobban fáj. Viszont szerencsére egyrészt gyorsan helyre is állt minden, másrészt pedig a Google hamar megnyugtatott mindenkit, hogy egyáltalán nem olyasmi állt a háttérben, ami a koronavírus miatt megnövekvő forgalommal függene össze.

A Google infrastruktúráért felelős részlegének alelnöke, Urs Hölzle jelentette be, hogy a tegnapi leállásokat egy belső routerhiba okozta, amit gyorsan észleltek és meg is oldottak. Épp ezért viszont ezt a problémát egyáltalán nem a távmunka és a karanténok miatti megnövekedett terhelés okozta, Hölzle szerint emiatt egyáltalán nem kell kiesésekre vagy lassulásokra számítani. A vezető úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi rendszerük bőven elegendő még ennél nagyobb forgalom kezelésére is, de szükség esetén bármikor tudnak extra kapacitást hozzáadni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.