Hirdetés

Hardveresen is javítja a processzorait az Intel



|

Sok a kérdés, de az biztos, hogy már az idén befutnak az első olyan processzorok, amelyek hardveresen is védettek a Spectre és a Meltdown ellen.

Hirdetés

Brian Krzanich, az Intel ügyvezetője azzal nyugtatta meg a befektetőket, hogy kijelentette: a vállalat még az idén piacra dobja az első olyan lapkáit, amelyek már fizikailag is védettek a Spectre és a Meltdown sérülékenységekkel szemben. Részletek egyelőre nincsenek, csak kérdések. 

Hirdetés

Az Intel a valaha volt legjobb negyedévéről számolt be eközben: 2017 negyedik negyedévében 4 százalékos emelkedéssel már 17,1 milliárd dolláros volt az árbevétele. A két kritikus sérülékenység viszont nem vet jó fényt a cégre, ráadásul alapvetően minden CPU-t érint, amit PC-kbe és szerverekbe szántak. 

Az Intel a PC-gyártókkal és a rendszerek fejlesztőivel gőzerővel dolgozott és dolgozik a frissítéseken és az új mikrokódokon, amelyek szoftveresen foltozzák a hiányosságokat. Miután a teljesítménycsökkenéseket kékhalálok és egyéb problémák követték, az Intel úgy döntött, többé nem tanácsolja a frissítések telepítését. Készül a végleges javítás, de azt nem tudni, hogy mikor jön és milyen hatással lesz a gépekre. 

Az Intel notebookpiaci eladásai egyébként nem emelkedtek, de nem is csökkentek - asztali PC-s fronton az eladások 8 százalékkal csökkentek. A cég ügyvezetője szerint a Spectre és a Meltdown nincs és nem is lesz hatással az eladásokra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.