Körülbelül 20 évvel ezelőtt egészen más mozgatórúgói voltak az asztali PC-s világnak, és bár akkor is két nagy processzorgyártó uralta a CPU-terepet, a gyárilag készre szerelt, valamint a felhasználó által otthon épített konfigurációk variációinak száma egyre csak nőtt. A gaming-őrület ekkor még nem volt olyan szintű, mint egy évtizeddel később, viszont a megahertzek terén folyó harcokban az Intel és az AMD minden lehetséges mérnöki erőforrást bevetett, melyek mellé az Nvidia és Ati szállította a néha jobb, néha pocsék 3D-s gyorsítókat.
Idilli helyzet alakult ki, ráadásul akkoriban jóval több partnergyártó próbálkozott magához édesgetni a vásárlókat, a konfigurációk változatossága üdítő volt; egyszerűen jó volt ekkoriban hardverrajongónak lenni. Ebbe a szépen fodrozódó tóba vágta bele az Intel a BTX-kavicsát, amiről vélhetően egyetlen egy percig sem gondolta bárki is, hogy ez egy jó kezdeményezés.
Mostantól az ATX a múlté
Utólag ez egy nagyon leegyszerűsített reláció a BTX-bevezetése kapcsán, de ha valaki odafigyelt az Intel akkori kommunikációjára, avagy arra, miként csomagolták be a váltás szükségszerűségét, nem is értékelhette másként a kezdeményezést. Az akkor a tizedik életévéhez közeledő ATX-szabvány (Advanced Technology Extended) jelentőségét talán maga az óriásvállalat sem értette meg igazán, hardverelemek százmilliói készültek a szabványba foglalt követelménypontok alapján. Egy PC belső elrendezése milliméter pontosan követte az ATX-szabályokat, amelyből, bár sok alverzió készült, mindvégig a 100%-os kompatibilitást helyezte előtérbe.
Az elterjedést nemcsak az iparági egyetértés, hanem az így felépített kompatibilitás is segítette, minden egyes gyártó tudta, miképp kell gyártani az alkatrészeket, a felhasználók pedig megtanulták, hogyan érdemes megépíteni vagy frissíteni az ATX-en alapuló gépeket, mert a szabvánnyal hosszú távon számolhatnak. Ezt tesszük mind a mai napig, többen már csukott szemmel, rutinszerűen nyúlnak a PC belsejébe.
Az első hiba, amit az Intel elkövetett, hogy a BTX-et (Balanced Technology Extended) úgy alakította ki, hogy gyakorlatilag egyetlen ponton sem kompatibilis az ATX-szel. Ennek nyilván "nagyon örülhettek" a tápegységeket és számítógépházakat gyártó partnerek, egy teljesen új termékkínálat megalkotásának költségoldala hirtelen tud kellemetlen összegeket mutatni.
De így volt ezzel a többi komponensgyártó is. Az alaplapok kinézete a fordított alapállás miatt teljesen eltért, a bővítőkártyáknak pedig ehhez kellett illeszkedniük, ráadásul épp egy új csatolószabvány bevezetésével egy időben. A PCI Express megérkezése jelentette az egyik aduászt az Intel tarsolyában, hiszen az új, modern csatolófelülettel meg lehet indokolni a BTX-fejlesztését és bevezetését - de persze titkon azért tudták ők, hogy ez még kevés lesz az üdvösséghez.
Gond van a hőfokokkal -> a BTX megoldja
A fő ütőkártyával sokkal óvatosabban kellett bánnia a kommunikációs csapatnak. A Prescott-alapú Pentium 4-eknél (és Pentium D-nél) felmerült, szokatlanul nagy hőtermelés és fogyasztás által generált negatív visszhangokat a szabványváltással kívánták csitítani. Nem akarták túlságosan előtérbe tolni ezt a problémát, de tény volt, hogy az óriási hőtermelés miatt rendezettebb légcsatornákra volt szükség a gépház belsejében; erre az ATX-formában nincs (akkor még nem volt) lehetőség. Míg utóbbi összesen három területtel számol, addig a BTX-ben négy szeparált terület van, melyek közül az egyik kizárólag a processzorra fókuszál. Ennek megfelelően alakították ki az alaplapok új elrendezését, és az egyes komponensek hűtőegységeit is. Érdekes, és egyébként érthető elképzelés, hogy az Intel a szimpla, ventilátorok által generált légáramlatok helyett hatásfok-alapon mért légcsatornákban gondolkodott; az eredeti terv légkavaró nélküli CPU-bordát tartalmazott, amit megfelelően pozícionált házhűtő ventilátor szellőztet át, a meleg levegőt a gépházon kívülre juttatva.
Nincs itt szó tehát forradalmi ötletekről, hiszen a szerverekben mind a mai napig ez történik, a BTX mellett felsorolt előnyökkel kapcsolatban csupán annyi volt a probléma, hogy látszólag minden egyes eleme megoldhatónak látszott az ATX-szabvány minimális módosításával. Ezzel megmaradt volna a kompatibilitás, miközben az új technológiák igényeivel is elbírnak a PC-gyártók és felhasználók.
Az Intel azonban ekkoriban még teljesen a Gigahertzek bűvöletében élt, szentül hitték a mérnökök, hogy a Pentium 4-eket csúcsra juttató Netburst-architektúra 10 GHz-ig skálázódhat 2007 végére. Konkrétan ezt a tényt bemutató prezentációs dia szerepel a BTX-et részletező előadás anyagában, amit a 2003-ban tartott Intel Developer Forumon mutattak be iparági szereplők számára. Talán ez fedhette el a józan gondolkodást, amivel elkerülhető lett volna a bukás, illetve az AMD ellenkampánya, ami természetesen csak azért is ráerősített a Pentium 4-ek brutális fogyasztására.
Azért voltak próbálkozások
Magáról a bevezetésről az Intel nyugodtan feltételezhette, hogy nem lesz egy sétagalopp, de az ATX kapcsán egyszer már végigcsinálták (ugyanis a CPU-gyártónak köszönhetjük a modern PC alapjaiul szolgáló ATX-et is). A BTX lehetett volna egy következő, logikus lépés, amire ugyanúgy reagálhatott volna az iparág, mint a 90'-es évek első felében, a változtatás mögötti valós okok azonban túl nagy rivaldafényt kaptak. Végül a vállalatnak nem a BTX-szel kellett foglalkoznia, hanem egy teljesen új processzorarchitektúra véglegesítésébe vágta a fejszéjét, ami teljesen más irányt vett az addig oly' dicsőített Pentium 4-ekkel összevetve.
Egy-két OEM-partner megpróbálkozott az új szabvány szerinti alaplapok forgalomba hozásával, sőt, az Intel sem volt rest frissíteni a kínálatát, az igazán nagy piaci szereplők, mint a HP és Dell azonban nagyon-nagyon óvatosan nyúltak a BTX-szabványhoz. Született egy-egy készre szerelt munkaállomás az új direktíva szerint építve, de ezek aztán nagyon gyorsan eltűntek a süllyesztőben, hiszen az Intel viszonylag hamar lezárta ezt a történetet. Vagyis inkább csak átgondolta a szabvány pozícionálását, és egy tömegesen elterjedő jövő helyett mini gépekre és vékony kliensekre hangolta át. Nagy ígéretek azért ekkor is elhangoztak, de aztán az új Core processzorcsalád és az Athlon 64-ek közötti harc által vetett árnyékban szépen lassan és csendben végleg eltűnt.
