Hirdetés

Helyettünk gondolkodik majd az Android P

|

Megvillantotta a legújabb Android néhány friss funkcióját a Google az I/O fejlesztői konferencián. Még elaludni is segít a mobilos rendszer, bár azt még mindig nem tudjuk, minek a rövidítése a P betű. Persze ez legyen a legnagyobb hiányunk!

Az új Android P fejlesztésekor három fő témakört tartottak szem előtt: az intelligenciát, az egyszerűséget és a digitális jólétet. Az első témakörben mutatták be az adaptív akkumulátor funkciót: mivel a legtöbb okostelefonon kritikus fontosságú, meddig "él" egy feltöltéssel az akku, egy okos energiakezelést vezetnek be, amely akár 30 százalékkal is csökkentheti az alkalmazások felesleges elindítását, ezáltal a rendszerchipet is kíméli, így tehát kevesebb áramot is fogyaszt. És itt még nincs vége.

Hirdetés

Az Android O-ba már bekerült a leggyakrabban használt alkalmazások kiemelése, de a P tovább megy ennél. Tanul a felhasználójától, és megpróbálja azt is megjósolni, mikor, hol milyen funkciókra van szükségünk, ezeket pedig automatikusan felajánlja nekünk. Ha például esténként futni szoktunk, a rendszer megjegyzi, és máris bekészíti a futó-zenénket, azokban az időszakokban pedig, amikor általában fel szoktunk hívni egy családtagot, az ő kontaktját húzza a kijelző tetejére, hogy egy koppintással el is indíthassuk a hívást.

A Slice rendszer szintén ezt a törekvést segíti, ilyenkor a szöveges keresés alapján már fel is ajánl olyan alkalmazást, ami kapcsolódik ehhez: egy cím keresésekor taxi-appot, egy zenészre keresve a zenelejátszót, egy film címét beírva a mozijegy-rendelő appot kínálja fel.

A gesztus-alapú kezelés egyébként is kiemelten fontos lesz az Android P-ben. A home gombon felhúzva az ujjunkat gyorsan végigpörgethetjük a legutóbb használt alkalmazásokat, és kapunk egy keresősávot is. Olyan apróságok is megjelennek, mint egy szöveg kijelölésekor a lehetőségek bővülése. Eddig megkaptuk a kijelöléshez, másoláshoz szükséges eszközöket, de a színpadi példában egy zenekar nevének kijelölésekor előugrott a Spotify ikonja is az azonnali lejátszáshoz (csendben integessünk viszlátot a Google zeneszolgáltatásának). Szintén egyszerű, de nagyszerű frissítés, hogy az elkészült képernyőfotókat gyors jegyzetekkel láthatjuk el.

Új vezérlőpultot is kapunk, amely már a digitális jólét kategóriát erősíti. Ezen ugyanis láthatjuk, mennyi időt töltöttünk aznap a telefonon, ezen belül milyen appokkal foglalatoskodtunk. Ha rácsodálkozunk emiatt, hogy túl sokat szőrözünk egy adott appal, beállíthatjuk az időzítését, vagy egy olyan figyelmeztetést, amely akkor bukkan fel, ha túl régóta kattogtatjuk ugyanazt az alkalmazást.

Nyugodtabb és kezelhetőbb lesz a "Ne zavarj" funkció, a kijelzőjére fektetett telefonon nem csak a hangos, de a vizuális figyelmeztetéseket is letilthatjuk, kivéve az előre beállított kontaktok esetében, hogy például házastársunk, gyermekeink elérhessenek még akkor is, amikor mindenki mást elnémítunk. Szintén jóféle segítség a mobilfüggőknek és az ágyban hajnalig appokat nyomkodóknak a "Wind down" funkció, amellyel előre beállíthatunk egy időpontot, amikor a mobil magától sötétebb kijelzőre és halkabb működésre vált, ezzel is jelezve, hogy ideje elszakadni a digitális világtól és az alvásra készülődni.

Az Android P bétája máris elérhető hét különböző gyártó telefonjain (a pontos modelleket persze bogarászni kell). Mindenesetre a Google Pixelek mellett a Nokia, a Vivo, a OnePlus, az M1, az Essential, a Sony és az Oppo egyes mobiljain is lehet próbálgatni mostantól az új rendszer előnézeti verzióját.

A Google I/O konferenciát itt tudjátok élő videó formájában is követni, a történésekről pedig a PC World Online-on folyamatosan, külön kis hírekben tájékoztatunk titeket - ezeket összegyűjtve itt találjátok.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.