Hirdetés

Hetven sebezhetőséget javít a Windows 11 legújabb frissítése



|

Rengeteg biztonsági rész foltoz be a Windows 11-hez kiadott legújabb patch, amik közül szerencsére egyik sem volt túl komoly.

Hirdetés

Ugyan a Windows 11 legsürgetőbb hibáit a megjelenés után nem sokkal javította a Microsoft, továbbra is jelentős, és emiatt sokszor méretes frissítések érkeznek az operációs rendszerhez. Ezt egy új frissítési módszer tesztelésével igyekeznek gördülékenyebbé tenni a fejlesztők, de a legújabb patchet addig is a régi módszerrel kell majd telepítenünk. Aki pedig szeretne biztonságban tudni a számítógépét, annak lehet, hogy nem árt időben telepíteni az új verziót.

A Microsoft összefoglalója szerint ugyanis nem kevesebb, mint negyvennyolc különböző biztonsági sebezhetőséget javít a kedden kiadott frissítés, amikben egy zero-day biztonsági rés is akadt. Ezek mellé pedig huszonkét olyan programhiba javítását adták ki a Chromium-alapú Edge-hez, amit ügyes hackerek szintén a gépünk biztonságát veszélyeztetve használhattak volna ki.

Hirdetés

A kiküszöbölt hibák között tizenhat olyan volt, ami a jogosultsági szint megemelését tette lehetővé, három meg tudott kerülni windowsos biztonsági funkciókat, tizenhat távolról küldött kód futtatását, öt másik pedig nem kívánt információk kikerülését tette lehetővé.

A Windows 11 javított sebezhetőségei között akadt még öt, amelyiket kihasználva a számítógép normál működésének ellehetetlenítése volt lehetséges, illetve további három, ami információk meghamisítására adott lehetőséget.

Akármennyire aggasztónak tűnik a fenti felsorolás, az adatbiztonsággal foglalkozó szakértők egyik biztonsági rést sem tartották kifejezetten veszélyesnek, vagy jelentősnek. Ezzel együtt megnyugtató, hogy patchelték őket, de hát ez már megszokott a szédítő gyorsasággal érkező frissítések korában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.