Hirdetés

A HP visszautasította a Xerox felvásárlási ajánlatát



|

A HP bízik a stratégiájában, és az igazgatótanácsa visszautasította a Xerox vételi ajánlatát.

Hirdetés

A HP igazgatótanácsa úgy döntött, hogy visszautasítja a Xerox felvásárlási ajánlatát. A HP vezetése bízik a jelenlegi stratégiában, és abban is, hogy azt ki tudja vitelezni, valamint a hosszú távú értékeket fenntartani a vállalaton belül. 

Hirdetés

Emellett az igazgatótanács mindent megtesz majd a jövőben, hogy a részvényeseknek kedvezzen, és javítson az alulértékelt részvények helyzetén is. 

A szakértők szerint a HP válasza azt jelzi, hogy a vezetők erősen kormányozzák a céget, és úgy folytatják a vállalat vezetését, ahogyan azt az elmúlt években is tették. 

Azt azért hozzátették, hogy felismerik az összeolvadás lehetséges előnyeit, és vizsgálják a lehetőséget, hogy a részvényesek jól járnának-e azzal, ha esetleg együtt dolgoznának a Xerox céggel. 

Ezelőtt ugyanakkor alapvető kérdéseket akarnak tisztába tenni, ugyanis aggasztja őket, hogy a Xerox árbevétele éves szinten 10,2 milliárd dollárról 9,2 milliárdra csökkent - emiatt nem hisznek a jövőbeli fényes kilátásokban, és nem bíznak abban, hogy az egyesülés után a Xerox hatékonyan kezelné mindkét óriást. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.