Hirdetés

Idén érkeznek az AMD 7 nm-es Zen 2 processzorai



|

A mintadarabok még az idén befutnak a 7 nm-es Vega GPU-kból és a Zen 2 processzorokból.

Hirdetés

A jelek szerint az AMD gőzerővel halad a fejlesztésekkel, és a közelgő Ryzen processzorok után újabb meglepetésekre számíthatunk. Az AMD igazából fejlesztésben meg is előzheti az Intelt, az ugyanis még mindig bajlódik a 10 nm-es processzorokkal

Hirdetés

Miután nemrég elstartoltak az első 12 nm-es, Zen+ architektúrára építő okostelefonok, a vállalat már az utolsó simításokat végzi a világ első 7 nm-es processzorarchitektúráján, a Zen 2-n. 

A gyártó a jelenlegi tervek szerint még az idén szétküldi az első mintadarabokat, amit a sorozatgyártás követ majd, és jöhet a 2019-es piaci megjelenés. A 7 nm-es stratégiát maga Lisa Su, az AMD ügyvezetője is megerősítette egy befektetői találkozón. 

Lisa Su elárulta, hogy a 7 nm-es Vega GPU mintadarabjait elvileg még az idén szétküldik, és szintén idén jönnek a 7 nm-es szerverprocesszorok is. Mindezek mellett számos más terméket is szeretnének 2019-ben a piacra dobni, emiatt nagyon elfoglalt hónapok várnak rájuk. 

A Zen+ architektúrával ellentétben a Zen 2 egy komoly frissítést jelent majd, és lapkaszintű fejlesztéseket hozhat a processzorvilágba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.