Hirdetés

Az Intel még most sem oldotta meg a készletgondjait



|

Levélben kért bocsánatot a fogyasztóktól az Intel, amiért még mindig gond van a processzorok készleteivel.

Hirdetés

Az idei évben állandóan azzal küzdött az Intel, hogy nem tudott annyi chipet gyártani, mint amekkora volt a piaci kereslet. Leginkább a PC-kbe szánt processzorokból nem volt elég. 

Hirdetés

Régóta pletykálják, hogy idővel a helyzet megoldódik, de erre még mindig nem került sor. Michelle Johnston Holthaus alelnök pedig szokatlan lépésre szánta el magát, és egy levélben nyilvánosan is bocsánatot kért a fogyasztóktól mindezért. 

A felhasználóknak és a partnereknek szóló nyílt levélben azt mondja, hogy bár sokat tettek a 10 és a 14 nm-es processzorok gyártásának felpörgetéséért, még mindig nem oldották meg a helyzetet. 

Az Intel bővítette a házon belüli gyártási kapacitását, illetve külső partnerekkel is megállapodott. Így a gyártást két számjegyű arányban sikerült fokozni a második félévben, de állítólag olyan nagy a kereslet a CPU-k iránt, hogy az Intel még mindig bajban van. 

Az AMD számára persze jó hír ez az elhúzódó ügy, főleg úgy, hogy a mostani Ryzen processzorok talán a legversenyképesebbek az elmúlt években. Ráadásul még kapni is lehet ezeket, és emiatt egyre több PC-be és laptopba kerülnek ilyenek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.