Hirdetés

Két új ASUS ZenBook érkezett, és vékonyak, mint a penge



|

A világ legvékonyabb 13,3" és 14" laptopjaiként mutatták be az új ZenBook 13 és ZenBook 14 modelleket, amelyek a kompakt kialakítás mellett erősek is.

Hirdetés

A frissen bemutatott ZenBook 13 (UX325) és ZenBook 14 (UX425) laptopokon nincs ott a tapipadba integrált érintőkijelző és egyéb látványosságok, itt az ötlik először szembe, hogy bizonyos szögből már szinte nem is ötlik szembe a két eszköz: olyan vékonyak lettek, hogy átlátszóra lehet velük szeletelni a sonkát. De persze nem erre fogjuk használni őket.

Hirdetés

A ZenBook 13 1,07 kilós tömege és 13,9 mm vékonysága miatt akár pár lap közé is becsúsztatható egy mappában, nem fogunk hatalmas megterhelést érezni. Eközben a töpörítés oltárán nem áldoztak fel mindent, így is maradt rajta a két Thunderbolt 3 USB-C port mellett normál méretű USB-A, valamint HDMI és egy microSD kártyaolvasó is ráfért. Mellesleg a 14" verzió is ugyanilyen vékony, csak a tömege több, kábé két macskabajusznyival; így is csak 1,13 kilós.

Továbbra is vékony a kijelző körüli káva (ezt az ASUS-nál épp NanoEdge fantázianéven illetik), ezért a panel a teljes felület 90 százalékán tud elterpeszkedni. Maga a kijelző egy gazdaságos opciót is kapott, amit bekapcsolva az akku üzemidejét húzhatjuk maximumra - ez egyébként a gyártó szerint 22 óra is lehet, persze itt nagyjából mindent minimumra kell húznunk és leállítanunk a legtöbb appot szokás szerint, de a lényeg, hogy a nap ébren töltött részét simán elviszi egy feltöltéssel. Az akár 1 wattos energiafelvételre visszahúzható kijelző 450 nites fényerőre képes.

A külső kialakítás terén maradt a szálcsiszolt fém burkolat, viszont két új színvariánsban érhetjük el, ez a fenyőszürke (pine grey) és lila köd (lilac mist). A kompakt felépítés ellenére nagy billentyűzetet kapott a két modell, amely pár milliméter híján az alsó rész szélétől széléig tart, és jobb oldalon még egy extra funkcióbillentyű-oszlopnak is maradt hely. A tapipad ugyan nem a tavaly megismert, teljesen érintőkijelzős csoda, de így is numerikus érintőgombokká alakítható.

Megmaradt a korábbi modellek ErgoLift zsanérja, amely kinyitott állapotban kissé megemeli a laptop alját, ezzel egyrészt kedvezőbb szellőzési utat biztosít, másrészt könnyebbé teszi a gépelést. A webkamera IR kompatibilis, és képes az arcfelismeréses azonosításra gyenge fényviszonyok között is, természetesen támogatja a Windows Hello-t. A burkolat alatt 10. generációs Intel processzorok dolgoznak, maximum 32 GB RAM társaságában. Tárhelyből akár 2 TB PCIe 3.0 x4 NVMe SSD-ig nyújtózkodhatunk, a vezeték nélküli opciók között pedig már megtaláljuk a WiFi 6-ot (802.11ax).

A ZenBook 13 és 14 támogatja az új ASUS USB-C Easy Charge funkciót, tehát simán használható a standard USB-C Power Delivery tanúsítvánnyal rendelkező töltőkkel, sőt még powerbankeket is (aki hagyta már otthon a laptopjához való gyári töltőt, az tudja, miért jó hír mindez). Mellékelve egyébként egy 65 wattos töltőt találunk.

Árakat sajnos egyelőre nem közöltek, de annyit lehet tudni, hogy a hazai boltokban augusztustól lehet keresgélni a két új ZenBook modellt. A pontos specifikációkat az alábbi táblázatban is láthatjátok (kattintásra új ablakban nagy méretben is).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.