Hirdetés

Kiszivárgott fotókon a Galaxy Z Fold 5, még összehajthatóbb lett a Samsung csúcsmobilja



|

A mérnököknek sikerült szinte teljesen megszűntetni a panelek közt tátongó rést.

Hirdetés

Az összehajtható okostelefonok egyik legnagyobb kihívása a zsanér, ami mentén a kijelző két felét összehajtja az ember. Mivel a panel nem teljesen rugalmas, csak bizonyos ívben hajlítható, így itt a készülék két fele nem simul össze, marad egy "lyuk", ahol por kerülhet a kijelzőre, illetve magába a zsanér mechanizmusba is.

A gyártók évek óta versenyeznek azon, hogy ezt az ívet a lehető legkisebbre csökkentsék anélkül, hogy az kárt okozna a panelben, túlságosan meggyűrné a kijelzőt.

Hirdetés

A neten most felbukkant néhány fotó, amelyeken állítólag a Samsung Galaxy Z Fold 5 látható. A képek tanulsága szerint a Samsungnak sikerült a korábbinál jobban "összehajtani" a mobilt. Várhatóan ugyanezt a trükköt alkalmazzák majd a Flip 5 esetében is.

A Samsungnak egyelőre nem sikerült teljes porállóságot elérni az összehajtható telefonokkal, és várhatóan az idei modell sem kapja majd meg az IP58-as tanúsítványt. A hivatalos bejelentésre már nem kell sokat várni: a gyártó megerősítette, hogy még ebben a hónapban leleplezik az új összehajtható modelleket. A készülékről egyébként már szinte minden kiszivárgott, itt gyűjtöttük össze a lényeget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.