Hirdetés

Díjnyertes nyomtatás segíthet a cégeknek



|

Manapság már nem a minden géphez egy nyomtatót elv mentén működnek a cégek, a mindentudó multifunkciósoknál pedig sokat számít, hogy mindegyik feladatukat kiválóan lássák el. Van is rá új díj, amiből kettőt is elnyert a Kyocera.

Hirdetés

Amikor annak idején népszerűvé váltak a nyomtatók, a cégeknél általában úgy nézett ki a munkakörnyezet, hogy minden gép, vagy legalábbis a nyomtatásra igényt tartó PC-k mellett ott állt egy külön printer. Ezt a gyakorlatot szép lassan változtatták meg egyrészt a gazdasági szempontok, hiszen költséghatékonyabb egy hálózaton keresztül elérhető, központi nyomtatót elérhetővé tenni mindenkinek. Másrészt, ahogy az eszközök egyre többet tudtak, ez a központi egység vette át a szkennelési, fénymásolási funkciókat is.

Hirdetés

Az 1961-ben alapított Buyers Laboratory Inc. a képalkotó ipar szereplőit és azok termékeit vizsgálja évről évre, hogy így segítse az ügyfelek valós tájékozódását - labortesztektől az éles működést hosszabb távon figyelő vizsgálatokig és összehasonlító elemzésekig mindenféle módszert bevetnek, hogy megtalálják, melyek a színtér legjobb megoldásai. A fent említett multifunkciós kategóriában idén a Kyocera lett a győztes gyártó, és egyik terméküket is kiemelkedő kategóriába helyezték.

Magas Minőségű Multi

A Buyers Lab 2018-as választása a "Most Reliable Colour Copier Multi-functional Product Brand", azaz a Legmegbízhatóbb színes multifunkciós készülék gyártója címre a Kyocera Document Solutions lett. A díj odaítéléséhez több szempont, például a dizájn, a fejlesztés és a gyártás alapján tesztelik és rangsorolják a piaci szereplőket. A Kyocera a 10-es skálán maximális értékelést szerzett a színminőség, a nyomtatási sebesség és az alacsony költségek mint szempont.

George Mikolay, a Buyers Lab-et felügyelő Keypoint Intelligence igazgatója szerint a kiváló megbízhatóságért adott jelzőt azért érdemlik meg a gyártó készülékei, mert az elakadások száma nagyon alacsony, a szervizes beavatkozások száma pedig gyakorlatilag nulla. Ezt pedig minden céges alkalmazott értékelheti, aki valaha is állt már nyomtató előtt a gyilkosság és géprombolás gondolatával kacérkodva, miközben tucatnyi, vagy még több oldalas nyomtatása akadt el valahol a gép belsejében.

A konkrét termékek közül a TASKalfa 9002i kapott még elismerést, mint a legjobb multifunkciós eszköz a 90 lap/perc kategóriában. A nyári terméktippeket tartalmazó Summer Pick Awards keretében emelték ki az eszközt, amely nemrég, idén májusban jelent meg a nagyteljesítményű, A3-as portfólió tagjaként, és a gyártó szerint az oktatási szektorban, közszférában, reprográfiai osztályoknál világszerte a legnépszerűbbnek számít megbízhatósága, gyorsasága és alacsony költségei miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.