Hirdetés

M3 chippel és fekete színben támad az új MacBook Pro, frissült az iMac is



|

Még árcsökkentést is hozott az Apple Scary Fast műsora.

Hirdetés

Előre sejthető volt, hogy az Apple nem hagyja annyiban az évet az iPhone 15-széria szeptemberi leleplezésével és az Apple Pencil kissé kiábrándítóra sikeredett frissítésével, a gyanú pedig be is igazolódott, amikor nemrég bejelentették a Scary Fast néven futó második őszi eseményt.

Ahogy arra számítani lehetett, a cupertinóiak ebben a számítógépekre, vagyis a Mac-termékvonalra koncentráltak, új MacBookok Prókat és iMaceket is hozva, amelyeket már a következő generációs M3 processzor hajt.

Ami a MacBook Prókat illeti, a 14 és a 16 hüvelykes csúcslaptopok immáron az M2-höz képest átlag 15%-kal gyorsabb M3, M3 Pro és M3 Max chipekre épülnek (a nagyobb modell csak az utóbbi kettővel rendelhető), illetve Tim Cookék ezúttal elrugaszkodtak a megszokott színektől, és már egy új, Space Black, vagyis "asztrofekete" kivitelben is rendelhetjük a gépeket.

Hirdetés

Az M3-as laptopok akár 22 órás üzemidőt nyújtanak, a korábbinál pedig olcsóbban, 799 ezer forintos induló áron lehet hozzájuk jutni, november 7-i szállítással. A hivatalos leleplezés alá beágyazott hands-on videón közelről is látható, hogy miként mutat az új szín, amihez igazodva már fekete USB-C - Magsafe kábelt is árul a gyártó:

Ami a megújult iMac-családot illeti, talán ezekre fért rá a legjobban a frissítés, hiszen az elődök még a 2020-as M1 chipet gyűrték. Mostantól viszont itt is az M3 processzor áll rendelkezésre annyi megszorítással, hogy ebben az esetben csak az alap SoC-al árulják a gépet, vagyis nincs M3 Próval vagy Maxszel gyártott változat.

A belépő szintet a 256 GB tárhellyel és 8 GB memóriával szerelt variáns képviseli 650 ezer forintért, a csúcskivitelt pedig 850 ezer forintért vihetjük haza 512 GB tárhellyel és 8 GB memóriával, két plusz USB 3 porttal és gigabites Ethernet csatlakozással.

Végezetül fontos megjegyezni, hogy az új MacBookok bemutatásával az Apple nyugdíjazta a 13 hüvelykes, TouchBarral szerelt MacBook Prót, mindenki döntse el maga, ez mekkora fájdalmat jelent.

Neked mi a véleményed az új Mac és iMac felhozatalról?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.