Hirdetés

Már a Toshiba memória sem lesz olyan, mint régen



|

Eladták a Toshiba memóriás üzletágát, innentől az Apple, a Dell és az SK Hynix profitál a nagy keresletből.

Hirdetés

A Toshiba már korábban döntött, most végre azonban hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott és aláírt a Bain Capital vezette konzorciummal a memóriás üzletágának eladásáról. Az üzlet értéke nagyjából 18 milliárd amerikai dollár. 

Hirdetés

A felvásárlás 20 százalékát a dél-koreai memóriaóriás, az SK Hynix állja, ugyanakkor az Apple és a Dell is benne vannak a csoportban. 

A Toshiba Memory Corporation 40,2 százalékát a Toshiba Corporation kezében hagyják, 9,9 százalékot pedig egy másik japán vállalat, a Hoya Corporation kap meg - így gondoskodnak róla, hogy a japán hatóságok elégedettek legyenek, és az üzlet 50,1 százaléka papíron japán tulajdonban maradjon. 

A vállalat működéséért és nyereségéért azonban az a 49,9 százalék felel majd, amely a Bain Capital konzorciumát alkotja. Ezzel egyébként az Apple és a Dell azt is elérte, hogy kigolyózták a Western Digitalt (amely szintén meg akarta szerezni az üzletet). A két óriás attól tartott, hogy ha a SanDisket is birtokló WD lesz a nyertes, akkor a DRAM és a NAND-piacon is elveszítik az árazási előnyüket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.