Hirdetés

Már asztali gépekben is jönnek a 7 nanométeres Ryzen 4000 chipek

|

Egyelőre csak OEM rendszerekben, tehát gyártók által épített gépekben találkozhatunk velük, az önmagában kapható verziókra még egy kicsit várnunk kell.

Hirdetés

Az AMD hivatalosan megkezdte az asztali gépekbe szánt, 7 nanométeres technológiával készült Ryzen 4000 chipek forgalmazását. Ezek még mindig a Zen 2 architektúrára épülő processzorok, az év elején laptopokban megjelenő modellek desktop változatai. Az első szállítmányok még a különböző hardvergyártók számára indultak el, tehát elsőként az egyben megvehető konfigurációkban bukkannak majd fel.

Mivel épp ezért most még nem lesz lehetőségünk leszaladni a boltba, hogy csak külön egy Ryzen 4000 CPU-t vegyünk az általunk összerakott gépekbe, még kissé nehézkes lesz összehasonlítani az egyes variánsok egyelőre csak előzetesekből és kiszivárgott benchmarkokból ismert teljesítményét, mindenesetre a feladatuk nem egyszerű, hiszen az Intel 10. generációs chipjeivel kell szembeszállniuk - ezeket a gyártó szimplán "a világ leggyorsabb játékra tervezett processzorai" néven hirdeti.

A legelső chipek az új sorozatból a Ryzen 4000 G sorozatú processzorok lesznek, beépített Radeon grafikával. Az AMD szerint ez akár különálló grafikus vezérlő nélkül is megállja a helyét a mai játékok futatásakor (bár persze esélyesen az OEM gyártók kínálnak majd bőven olyan konfigurációkat, amelyekben van valamilyen extra videokártya is).

Hirdetés

A gyártó a most kiadott processzorokat az egybegépektől egészen a legmagasabb igényeket kielégítő, játékra tervezett toronygépekig pozicionálja, a választási lehetőség ennek megfelelően kifejezetten széles, a Ryzen 3/5/7 variánsokból érkezik 65W és 35W kiépítés is az alábbiak szerint:

Egyelőre elméletben is nehéz összevetni az új CPU-kat az Intel aktuális kínálatával, ráadásul a versenytársnak ott a 125W TDP-s modellje, amit az AMD egyelőre nem közelített meg. Az viszont gyorsan kiderülhet, hogy reagálnak rá a gyártók, és második körben a vásárlók, tehát meg tudja-e ismételni az AMD a laptopos Ryzen 4000 sikerét desktopon is.

Mellesleg a 7 nanométeres Zen 2 az a technológia, amire az Xbox Series X és a PlayStation 5 processzorait is építi az AMD, tehát a most érkező desktop széria irányt mutathat abban a tekintetben is, mire számíthatunk az év végén érkező két új konzoltól.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.