Hirdetés

Még nagyobb szenzorokat hozhat az okostelefonokba a Sony



|

Méretes "aprósággal" dobhatja fel más gyártók eszközeit a Sony.

Hirdetés

A Sony okostelefonjai valószínűleg manapság már nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint régebben, de ez nem jelenti azt, hogy a japán óriás ne lenne fontos szereplője a piacnak.

Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a nálatok lapuló, más gyártó műhelyéből származó mobilban a Sony IMX sorozatának egyik közkedvelt kameraszenzora található. Ezek az apróságok már eddig is jó szolgálatot tettek a különféle eszközökben, de egy friss értesülés szerint a jövőben még ütősebb teljesítményre számíthatunk tőlük.

Hirdetés

Az elég gyakran szivárogtató Digital Chat Station nem olyan rég arról számolt be, hogy a Sony komoly előrelépést ért el az egyik mobilos szenzora kapcsán, aminek mérete így elérheti az 1/1.1 hüvelyket is, ami bizony nem számít kicsinek ezen a téren. Arra még nem derült fény, hogy pontosan milyen néven is találhatjuk majd meg ezt az állítólagos újdonságot, de lehetséges, hogy az IMX8 szériára vonatkozik ez az infó.

Egyelőre leginkább annyit tehetünk, hogy kíváncsian várjuk, vajon melyik lesz az első okostelefon, ami már ezzel a szenzorral érkezik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.