Hirdetés

Megújul a Windows 10, íme a fontosabb újdonságok



|

Az ajtónkon most kopogtató frissítés még alig hoz újdonságot, ám utána már kisebb forradalomra számíthatunk. Bemutatjuk, hogyan újul meg idén a Windows 10.

Hirdetés

Izgalmas, amikor a megszokott eszközöd új funkciókkal gazdagodik, ráadásul mindez a Windows 10-es PC-kkel évente kétszer is megtörténik, ingyen. Az elmúlt időszakban azonban sokak számára inkább gondot jelentett a Windows-frissítés, mert sajnos az új funkciók maguk után vontak több hibát, inkompatibilitási problémát is. Ezeket idővel befoltozta a Microsoft, és tanult is bakikból, emiatt a soron következő update-csomag korántsem lesz olyan emlékezetes, mint elődei.

Biztonsági játék

21H1 névre hallgat az idei tavaszi frissítési csomag, amelyben a forradalmi változtatások helyett csupán apró javítások, módosítások kaptak helyet. Nem változik meg a Windows 10 kezelőfelülete, nem érkeznek teljesen új szolgáltatások, de azért egy-két fontos korrekció, valamint a meglévő funkciók modernizálása belefért. A listából jól látható, a tavaszi Windows-forradalom ezúttal elmarad, ám a következő, őszi frissítés minden eddiginél radikálisabb lesz.

Hirdetés

Viszlát, Edge: A frissítés gondoskodik róla, hogy a régi Microsoft Edge böngésző nyomtalanul eltűnjön a rendszerből, helyét pedig a Chromium-alapú, új Edge vegye át. Ez a böngésző gyors, kompatibilitása kiváló, és akár a Google Chrome-hoz készült beépülőket is telepítheted rá, miközben jobban integrálódik a rendszerbe, mint az eredeti Chrome.

Biometrikus frissítések: Különösen a vállalati szférában okozott gondot, hogy dokkolt notebookon összezavarodott a Windows Hellóba integrált biometrikus azonosítás. Mostantól többféle biometrikus azonosításra alkalmas hardvert is képes kezelni a Windows 10, így például a laptop a külső monitorba integrált, arcfelismerő kamerára vált át, amikor dokkolva van.

Alkalmazásőr 2.0: Kevesen tudják, pedig a Windows 10-ben rejtőzik egy nagyon hasznos modul a Windows Biztonságon belül. Ez a Microsoft Defender Alkalmazásőr, amely képes az Edge böngészőt teljesen elkülönített környezetben futtatni, így az itt esetlegesen megjelenő támadások nem tudják megfertőzni a rendszer többi elemét. A frissítést követően jelentősen gyorsul ez a sandboxalapú modul, így érdemes kipróbálnia mindenkinek.

50+ javítás: A komolyabb, azonosított és ismert hibák közül több mint ötvenet vesz kezelésbe ez a frissítés. Ebbe hardveres és szoftveres problémák egyaránt beletartoznak, köztük több olyan is, amivel talán te is találkoztál. Végre javítják például a hibrid alvás üzemmód problémáját, a HDR-es kijelzők hibás kezelését, a többmonitoros felhasználás alkalmával jelentkező videólejátszási hibákat, a Fájlkezelő lassú keresőmodulját, megszűnik a OneDrive-szinkronizálás esetenkénti instabilitása, és szinte az összes, fontosabb rendszerkomponens kap egy-egy biztonsági frissítést.

Windows nagygenerál

A tavaszi hibajavításokat követően ősszel érkezik a 21H2-es frissítés, amely radikális változásokat hoz - ezt mutatja az is, hogy a 21H1-gyel ellentétben ennek a csomagnak fejlesztési kódnevet is adtak: ez lesz a Sun Valley. A frissítés a Windows 10 dizájnját, kezelőfelületét modernizálja, ezért látványos újdonságokra készülhetünk, amelyek közül többet meg is tudunk nektek mutatni.

Az eredeti, 2015-ös Windows 10-hez képest a mostani verzió is rengeteg változást tartalmaz, kinézete is sokat változott, ám kisebb lépésekben jutottunk el idáig, ezért nem is volt olyan feltűnő az átalakulás. A 21H2-ben egyszerre kapunk több változtatást is, ami hatással lesz a Tálcára, a Start menüre, a Műveletközpontra, a Gépházra és még a Vágólapra is.

Új vágólap: a Win+V-vel elérhető modern vágólap már most is elérhető a Windows 10-ben, és roppant hasznos, ám hamarosan még több szolgáltatással bővül. Megjelenik például a formázás nélküli beillesztés lehetősége, az eszközök közti azonnali szinkronizálás, a kitűzés lehetősége, sőt már GIF-eket és emojikat is kezel az új Vágólap.

DOH: Homer Simpson híres sóhaja helyett ezúttal a DNS over HTTPS funkcióról van szó, amely a domainnév feloldását immáron titkosított HTTPS-csatornán keresztül végzi, ezáltal biztonságosabb, mint a manapság használt szimpla DNS-szolgáltatás. A 21H2-től kezdődően a Windows natívan támogatja ezt a technológiát.

Modern Lemezkezelő: Ősrégi felületen érhető el az egyik leghasznosabb rendszerfunkció a Windows 10-ben: ez a Lemezkezelő. Az őszi frissítésben végre ezt is leváltják és integrálják a Gépházba, ahol kicsit egyszerűbben, kényelmesebben lehet particionálni és rendezni adattárolóidat.

Multi-GPU-kezelés: A több grafikus chippel működő PC-k - többnyire laptopok - is fontos újdonságot kapnak. Az applikációk listájában mostantól egyszerűen beállíthatod, hogy mely alkalmazás melyik GPU-t használja. Alapbeállítás szerint az integrált chip az energiatakarékos választás, míg a diszkrét GPU a nagy teljesítményű. Erre nagy szükség van, ma ugyanis már szinte mindegyik program támaszkodik valamilyen mértékben a grafikus chip számítási teljesítményére.

Új Start menü: Mindig rizikós leváltani a megszokott Start menüt, ám idén ez is megtörténik. Az új dizájnban már nem lesz hamburgermenü (bal felső három csík), a rendszervezérlő ikonok alulra vándorolnak, az appok listája pedig jobb oldalról nyitható meg. A múlt hibáiból tanulva a Microsoft mindezt nem teszi kötelezővé, egyetlen gombbal visszaválthatsz majd a mostani, klasszikus Start menüre is.

Új Fluent dizájn: A Windows 10 Aero ablakkezelésének modernizálása lesz az egyik leglátványosabb. A WinUI felel a rendszerben megjelenő ablakok és menük animációjáért, mozgatásáért, a teljes felhasználói felület kinézetéért. Az újdonságok között vannak a látványosabb animációk, a lekerekített ablakok, átlátszó hátterek, amelyek érinteni fogják a Start menüt és a Tálcát is. Szintén a kezelőfelülethez tartozik, hogy új ikonkészlet érkezik, a Fájlkezelő megkapja a régóta esedékes ráncfelvarrást, az Aero ablakkezelő pedig új funkciókkal teszi kényelmesebbé az ablakok elrendezését az asztalon.

Új akkumulátorkezelés: Nem szégyen tanulni másoktól; a Windows 10 akkumulátorkezelője például a mobilrendszereken látott funkciókkal gazdagodik, emellett sokkal jobban nyomon követhető lesz az is, hogy éppen mi terheli leginkább az akkut.

Modernizált appok: A 21H2-vel egy időben az összes, beépített Microsoft applikáció is megújul mind funkcióit, mint kinézetét tekintve. Ebbe beletartozik a Posta, a Naptár, az Edge böngésző, a Képmetsző és a Fényképek alkalmazás is.

A motorháztető alatt: A frissítések, újdonságok listája szédítően hosszú a 21H2 esetében, ezért csak a leglátványosabbakat mutattuk meg cikkünkben. A felszín alatt is fontos változások várhatók azonban. Például a Fájlkezelő- és a Tálca-folyamatok végre különválnak, javul a styluskezelés, bármely, előre telepített Microsoft app letörölhető lesz, és az okostelefon-PC integráció is szintet lép.

Ha szeretnél még több tippet olvasni, valamint ajándékba kapni remek teljes verziós szoftvereket és értékes PC-játékot, akkor csapj le a 2021/05-ös PC World magazinra!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.