Hirdetés

Megvan, mikor mutatkoznak be az AMD, az Nvidia és az Intel CES 2022-es újdonságai



|

Új processzorokat és videokártyákat hozhat a január.

Hirdetés

A december eleje még többnyire a karácsonyi vásárokban elfogyasztott forralt borról, az ajándékok utáni hajszáról és a szilveszteri buli tervezgetéséről szól, az élet azonban nem áll meg az ünnepekkel, így fél szemmel már a januári programok alakulását is érdemes figyelemmel kísérni.

A következő esztendőt pedig a las vegasi Consumer Electronics Show, vagyis a CES 2022 rúgja be, ahol a techvilág számos nagyágyúja jelen lesz majd. Az  AMD, az Nvidia és az Intel a napokban sorra bejelentették, hogy mikor tartják a saját műsoraikat, melyeken több izgalmas újdonságra, köztük a kékek Arc-videókártyáinak bemutatkozására is számíthatunk.

Hirdetés

Az AMD sajtókonferenciájára január 4-én, magyar idő szerint délután 5 órakor kerül sor, a középpontban a Rembrandt CPU/APU termékcsaláddal, amit a következő generációs ultravékony laptopokba szán a vállalat. A várakozások szerint ugyanitt a Ryzen 6000H és a 6000U chipekről is leránthatják a leplet, az utóbbi esetében pedig Zen3+ technológiára, RDNA2 grafikára, 35-45W-os TDP-re számítanak az elemzők, maximum 8 maggal és 16 szállal.

A pirosak azt is belengették, hogy mutatnak valamit a később érkező grafikai megoldásaikról, ami jelentheti az olcsóbb Radeon RX 6500 XT és RX 6400 videokártyák bemutatkozását, de az RX 6000-es termékcsalád egyéb frissítéseit is.

Az Nvidia valószínűleg nem akarta, hogy túl sok figyelem háruljon az AMD bemutatójára, a zöldek ugyanis szintén január 4-én, délután 5 órakor tartják a saját showjukat. Az "Executive Keynote" néven meghirdetett eseményen egyaránt hallhatunk  a cég szimulációs, autonóm technológiás és gaming fejlesztéseiről, melyek közül az utóbbiak sorában a GeForce RTX 30-széria régóta pletykált frissítése lehet az esemény sztárja, de az RTX 3050 asztali változata is bemutatkozhat.

Akik az Intel műsorát is élőben szeretnék követni, azoknak január 5-én, szerdán már reggel 7-kor talpon kell lenniük. A Santa Clara-i vállalat bizonyára szintén elhozza majd Vegasba a saját, laptopokba szánt processzorait, vagyis az Alder Lake-M és az Alder Lake-P chipeket, de az asztali gépekbe való Alder Lake-S és az UHD 600-as sorozat is szóba kerülhet. A fő attrakciónak azonban az Arc Alchemist GPU-k ígérkeznek, mivel hónapok óta sejthető, hogy ezek kapcsán csak a CES 2022-őn teríti majd ki igazán a lapjait az Intel.

A 2022-es Consumer Electronics Show egyébként ismét hagyományos, helyszíni rendezvényként lesz megtartva, így némi szerencsével remélhetőleg végleg elbúcsúzhatunk a tavalyi online formátumtól.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.