Hirdetés

Most, hogy kirúgta dolgozói 13 százalékát a Meta... kirúg még párezer embert



|

Nagy a baj Zuckerbergéknél, nem volt elegendő a tavaly év végi fűnyírás, az ott maradt dolgozók is aggódhatnak az állásukért.

Hirdetés

A következő hetekben újabb kirúgási hullám kezdődik a Facebook anyavállalatánál, a Metánál. A Financial Times értesülése szerint ugyanis nem volt elég a tavaly novemberben megejtett 11 ezres elbocsájtás (ez az ott dolgozók 13 százalékát jelentette), a cégnél akkora a baj, hogy meg kell ismételni a műveletet.

A cég majd' húszéves történetében eleve nem volt példa arra, hogy ennyi embertől szabaduljanak meg, az pedig, hogy pár hónappal később megismétlődik mindez, világviszonylatban is nagyon ritka.

Hirdetés

A lap ugyan nem árulta el, hány dolgozót rúghatnak ki, de most már biztos, hogy valami készül, a Meta ugyanis nem válaszolt az újságírók kérdésére. (Ha nem tervezne ilyesmit, nyilván tagadták volna.) Tény, hogy nem csak a Meta van bajban, de hasonló léptékben csak az Amazon kaszálta el saját munkaerejét: szintén novemberben jelentették be, hogy 10 ezer embertől válnak meg világszerte, ebből végül 18 ezer lett. November előtt egyébként Mark Zuckerberg úgy fogalmazott a szakértőknek, hogy 

a Meta az év végére egy kicsit kisebb vállalat lesz.

A kirúgási hullámot pedig a jól ismert posztkapitalista eufemizmussal "átstrukturálásnak" nevezte. 

Azt persze  eddig is tudtuk, hogy baj van: a vállalat majdnem mindét a VR-szemüvegen átélhető Metaverzum sikerére tette fel, ám ez elmaradt, 10-ből 9 felhasználó egy hónap után végleg megunja. Most a tiniket célozzák meg, hátha ők többen maradnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.