Hirdetés

Napokon belül lelepleznek egy új Radeon videokártyát



|

Hivatalos forrásból adták meg a jelet, hogy indulhat a visszaszámlálás.

Hirdetés

Az AMD nemrég leplezte le a Radeon videokártyáinak legújabb képviselőjét, az RX 6500 XT-t, amit kifejezetten a belépő szintet célzó (vagyis az elszálló árak fényében inkább az arra ráfanyalodó)  játékosoknak kínálnak a maga 4GB memóriájával és 64 bites memóriabuszával.

A pirosak azonban nem lőtték még el az összes patronjukat, nemrég ugyanis közvetlenül az AMD erősítette meg, hogy hamarosan egy újabb GPU bemutatására számíthatunk tőlük.

Hirdetés

A hivatalos AMD Radeon PRO Twitter-fiók által megosztott kedvcsináló szerint január 19. szerda lesz a nagy nap, így nem is kell már sokat várnunk az újdonság leleplezésére. Habár a titokzatoskodó posztból ez nem derül ki, a VideoCardz úgy tudja, hogy a Radeon Pro W6400-as kártya fogja megmutatni magát.

A RDNA2-alapú, Navi 24-es GPU a Pro-széria tagjaként munkaállomásoknak szánt hardver lesz kifejezetten 2D-s modellezéshez, videószerkesztéshez és hasonló feladatokhoz. Az AMD elvileg ezt szánja majd az Nvidia T600 Turing ellenfelének, ami pedig a specifikációt illeti, a névtelen források 4GB GDDR6X memóriáról és 16MB Infiniti Cache-ről pletykálnak.

A hivatalos leleplezés remélhetőleg mindent tisztázni fog, addig érdemes a helyükön kezelni szóbeszédben keringő találgatásokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.