Hirdetés

Nem érdemes telepíteni a Windows 11 kiszivárgott változatát



|

Az idő előtt kikerülő Windows 11 szoftver több veszélyt jelent, mint amennyi előnnyel szolgálhat.

Hirdetés

Amikor egy hatalmas frissítés szivárog ki egy sokak által használt szoftverből, érhető, hogy rengetegen azonnal rá akarják vetni magukat. Ez hatványozottan igaz akkor, ha egy operációs rendszerről van szó, ami alapjaiban változtathatja meg, hogy hogyan használjuk az eszközeinket. Nemrég felbukkant a Windows 11 is, a legfontosabb újításokat pedig egy videóba gyűjtöttük össze, de óva intünk mindenkit attól, hogy telepítse is a szoftvert.

A kiszivárgott operációs rendszer nyilvánvalóan egy befejezetlen szoftver, nem véletlenül nem kommunikálta még sehol a Microsoft. Egy nagyon instabil rendszerről beszélünk, ami egyrészt bármikor összeomolhat, másrészt ki tudja, milyen egyéb károkat okoz ilyenkor. Márpedig amilyen bugosan a hétköznapi Windows frissítések megjelennek, biztosak vagyunk benne, hogy ez hemzseg a bugoktól, a Microsoft pedig csak széttárja majd a kezét, ha valami elszáll.

Hirdetés

És ez még talán a kisebb probléma. Hivatalos forrásból értelemszerűen nem lehet beszerezni a Windows 11-et, a különböző fórumokra felkerülő telepítőkbe pedig gyakorlatilag bármilyen kártevőt elrejthetnek a feltöltők, és amikor egy operációs rendszert telepítünk, akkor jó eséllyel minden jogosultságot meg is kapnak ezek a programok, hogy szabadon garázdálkodjanak a gépünkön.

Azért meg aztán végképp nincs értelme telepíteni, hogy "vajon bírja-e a gépünk", hiszen az egész rendszer optimalizálatlan, jó eséllyel jóval több erőforrást használ, mint amennyit a végleges változat fog.

A váltással egyébként sem kell majd kapkodnunk, hiszen a Microsoft megerősítette, hogy 2025 októberéig még biztosan támogatjákj majd a Windows 10-et, így minden szükséges biztonsági frissítést megkapunk még évekig. Emellett a hivatalos bejelentésre sem kell már sokat várni, hiszen június 24-én egy online eventen a Microsoft mindent elárul majd a Windows jövőjéről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.