Hirdetés

Rejtély, hogy lesz-e GeForce GTX 1160



|

A Lenovo a laptopokba való GeForce GTX 1160-ról szivárogtatott, majd gyorsan eltakarította az erre utaló jeleket.

Hirdetés

A Lenovo egyik képviselője nagyjából fél éve említette azt, hogy a GeForce 10-es szériás videokártyák után a 11-es széria következik. Később kiderült, hogy az NVIDIA végül az RTX 20-as szériát választotta. A pletykák azóta sem álltak le, jelenleg a GeForce RTX 2060-at várjuk, ami a CES-en debütálhat. Ezt pedig egy új, GeForce GTX 11-szériás modell kísérheti, gamereknek, ray tracing-támogatás nélkül, olcsóbban. 

Hirdetés

A szó-beszédet nézve olaj volt a tűzre, amikor a Lenovo a Legion Y530 és Y7000P laptopjainál feltüntette opcióként a mobilos GeForce GTX 1160-at. Az erre utaló jeleket aztán gyorsan törölték (egy másik adatbázisban pedig már GTX 2060 szerepel a Legion Y530 mellett, 6 GB VRAM-mal), de a VideoCardz képernyőképeket készített a következő-generációs GPU-ról. 

Mindez összességében csak még több kérdést vetett fel. Továbbra sem tudni, hogy lesz-e GeForce 11-es széria, és immáron azt sem, hogy az asztali vagy kizárólag mobilos platform lesz. A CES remélhetőleg minden kérdésre választ ad. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.