Hirdetés

Rendőrségi razzia volt az Nvidiánál



|

A héten razziát tartottak a vállalat franciaországi irodájában, melynek hátterében tisztességtelen piaci gyakorlatik állhatnak; legalábbis a versenytársak erre panaszkodnak. A részvények értékében egyelőre nem látszik negatív hatás.

Hirdetés

A francia versenyhatóságról nem lehet elmondani, hogy az alkalmazottak lógatják a lábukat, hiszen nemrég épp az Apple-t büntették azzal, hogy betiltották az iPhone 12 forgalmazását a SAR-határérték átlépése miatt. A sztori egyébként picit furcsa, hiszen ezt a készüléket hivatalosan már nem forgalmazza a cupertinói cég, ugyanakkor szolgáltatók kínálatában még elérhető lehet, illetve egyéb kereskedelmi egységekben is megvásárolhatók bontatlan, új állapotú készülékek.

Ez az ügy a híradások alapján egyelőre csak mélyül, az e hét szerdán történt hatósági fellépés azonban egy másik "nagyágyút" vett célba; szeptember 27-én nagyon korán kelhettek az Nvidia francia irodájának dolgozói.

Hirdetés

A francia versenyhatóság közleménye szerint bírósági engedélyt követően egy razzia keretein belül végeztek vizsgálatot a GPU-technológiáról és MI-gyorsítóiról ismert vállalat helyi kirendeltségénél. A vizsgálat hátterében versenyellenes kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó gyanú, illetve bejelentés állhat, vélhetően más piaci szereplők sugallatára. Fontos azonban leszögezni, hogy ez a razzia még nem jelenti a jogsértés tényét, csupán a teljes körű vizsgálat egyik állomása.

A bejelentésben szereplő iparág/terület egyébként nem a PC-kben használatos videokártyákra vonatkozik, nem ezekkel kapcsolatos a feltételezett jogsértés, hanem a felhőszolgáltatói piacon versenyző kisebb cégek sérelmezik az Nvidia gyakorlatát a felhőben elérhető számítási kapacitások hozzáférhetősége/értékesítése kapcsán. Ennél több részletet egyelőre nem tudni, de a vélhetően a helyi felhőinfrastruktúrákat nyújtó kisebb szolgáltatók érzik úgy, hogy jelenleg hátrányba kerülnek az észak-amerikai cégóriás gyakorlata miatt.

Nehéz megmondani, hogy ebből mi sülhet ki, és az is látszik, hogy a részvények árfolyamának mozgásában nem lépett fel hirtelen változás. A mesterséges intelligencia-alapú technológiákhoz szükséges célhardverek gyártásában előnyre szert tevő Nvidia egyre többek szemét szúrhatja, hiszen jelenleg óriási bevétel- és profitnövekedési pályán halad a vállalat; a dominanciája megkérdőjelezhetetlen. Nem egy helyi versenyhatósági vizsgálat fogja romokba dönteni, de azért érdemes figyelni az elkövetkezendő évek hasonló hatósági fellépéseit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.