Hirdetés

Reszkess DLSS: végre az AMD is beveti a mesterséges intelligenciát



|

A pirosak következő generációs felskálázó algoritmusa így pariban lehet a konkurenciával.

Hirdetés

Miközben az Nvidia már a kezdetektől fogva a mesterséges intelligenciára építette a saját felskálázó algoritmusát, az AMD egészen a mai napig távol tartotta magát ettől. Ez azonban idén megváltozhat, ezt maga Mark Papermaster, az AMD technológiai igazgatója mondta a No Priors podcast vendégeként. 

Mindhárom nagy gyártó, az Nvidia, az Intel és az AMD is kínál valamilyen felskálázási megoldást, amit a játékok fejlesztői implementálhatnak. Azonban míg előbbi kettő terméke, a DLSS és az XeSS hardveres rásegítéssel a mesterséges intelligenciát használja, addig az FSR csak térbeli és időbeli információkat használ, vagyis az aktuális képkockából, valamint az egymás után következő képkockák közti különbségekből számolja az adatokat. 

Hirdetés

Ez egyszerre jelent előnyt és hátrányt. Míg összességében a DLSS jobb eredményre képes, ez és az XeSS is csak megadott hardverrel működik, míg az AMD ezúttal is a teljesen nyílt platform irányába mozdult el, és egy olyan technológiát rakott le az asztalra, ami hardveres korlátozás nélkül, gyakorlatilag bármilyen platformon működik. 

Az AMD idén bemutatkozó, következő generációs CPU és GPU modelljeiben már lesz dedikált, a mesterséges intelligenciát segítő chip, ugyanakkor nem teljesen egyértelmű, hogy szakítanak-e az eddig kínált szabadsággal. Talán néhány hét múlva okosabbak leszünk, ha a Microsoft a GDC-n leleplezi a DirectSR-t.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.