Hirdetés

Saját űrállomást akar India, 2040-re pedig már embereket küldene a Holdra



|

Igen ambiciózus célokat tűzött ki a nemzet a kezdeti sikereket követően.

Hirdetés

Az elmúlt években komoly lépéseket tett és jelentősen felgyorsította űrprogramját a Föld legnépesebb országa, India, mely nemrégiben sikeresen indította útnak a Chandrayaan-3 hold-, és az Aditya-L1 névre keresztelt napkutató űrszondákat. A biztató eredményeken felbuzdulva azonban most igen komoly célokat tűzött ki maga elé a dél-ázsiai nemzet, melyeket a minap az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) tett közzé.

A terveket egy az indiai miniszterelnök, Narendra Modi által vezetett megbeszélésen vázolták fel, melyeknek az értelmében az indiaiak 2035-ig létrehoznák saját űrállomásukat, 2040-re pedig megcéloznák a Holdat is.

Hirdetés

Mindezek mellett említésre kerültek még egy marsi leszállóegységnek és egy Vénusz keringőnek is a tervei, melyek elsősorban a bolygók felszínének és légkörének vizsgálatait végeznék. Továbbá már javában zajlanak a Gaganyaan névre keresztelt küldetés előkészületei is, melynek keretein belül három űrhajóst juttatnának alacsony Föld körüli pályára, ahol ezt követően különböző teszteket hajtanának végre. Ez lesz egyébként India számára az első alkalom, hogy önerőből küld asztronautákat a világűrbe, így minden bizonnyal akkor kiderül majd, hogy mennyire reális a komolyabb tervek megvalósulásának esélye.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.