Hirdetés

Nem gyárt többé LCD-paneleket a Samsung



|

Az üzemeket a fejlettebb kvantumpontos megoldásokra állítják át, mert LCD-re már szinte alig van kereslet, tévék és mobilok piacán egyaránt.

Hirdetés

A Samsung úgy döntött, hogy végleg leállítja Dél-Koreában és Kínában az LCD-panelek gyártását, ráadásul nem is valamiféle lassú kivezetési tervvel számol, hanem az év végéig megoldja a dolgot. Ezt most hivatalosan is megerősítette ezúttal a vállalat, de tavaly októberben a Samsung Display már kénytelen volt az egyik kapcsolódó üzem működését felfüggeszteni az LCD-k iránti csökkenő kereslet és túlkészlet miatt. Hozzátették, hogy a meglévő rendeléseket még idén teljesítik, tehát fennakadások nélkül számíthatnak az ügyfeleik a képernyőkre. 

Hirdetés

Októberben hangzott el továbbá, hogy a Samsung 10,72 milliárd dollárnak megfelelő összeget költ el arra, hogy fejlessze a gyártósorait. Mindezt egyértelműen az indokolja, hogy átalakul a tévés és az okostelefonos világ is, másfajta technológiával készült panelekre van szükség - ráadásul a jelek szerint kevesebbre is, mint eddig, ugyanis mind az okostelefonok, mind pedig a televíziók eladott darabszámai csökkenni kezdtek, és ez még nem is a koronavírus miatti gazdasági válság hatása. 

A fejlesztéseket és a pénzt alapvetően arra szánják, hogy a következő 5 évben az egyik nagy dél-koreai gyárat átalakítsák, és ott fejlettebb, kvantumpontos kijelzőket gyárthassanak. Azt viszont még nem döntötte el a Samsung, hogy mit kezd a Kínában lévő két gyárával, amelyben eddig csak LCD-paneleket termeltek.

A jelek szerint a trend más dél-koreai nagyvállalatoknál is érezhető, hiszen a rivális LG Display is idén döntötte el, hogy felhagy az LCD TV-panelek hazai gyártásával még az idei évben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.