Hirdetés

Szabadalmi per miatt lehet komoly problémája a Lenovónak az online értékesítéssel



|

A Nokia esett neki a Lenovónak, a bíróságok pedig a Finn cégnek hoztak kedvező ítéletet, emiatt teljesen leállt a webes értékesítés Németországban, és most más országokban is perek indultak.

Hirdetés

A szabadalmak miatt folyó perek teljesen hétköznaposak a tech-iparban, és a legtöbbre még azelőtt megoldást találnak a civakodó felek, hogy az a nyilvánossághoz eljutna. Most azonban elég komoly következménye lett annak, hogy a Lenovo a németországi honlapján egy Nokia által levédett technológiát használt.

A kínai gyártó a weblapján H.264-es videotömörítési technológiát alkalmazott, ezzel pedig a jelek szerint megsértettek egy Nokia szabadalmat. Általában ilyenkor az az ügymenet, hogy a cégek valamicske kártérítést fizetnek és licencelik a technológiát, most azonban ez valamiért elmaradt.

Hirdetés

Emiatt akik Németországban látogatnak el a Lenovo honlapjára, nem lesznek képesek termékeket megvásárolni online. Ez a koronavírus miatt kialakult helyzetben különös problémát jelent, hiszen a webes vásárlások jelentik jelenleg a gyártók fő bevételi forrását azokon a helyeken, ahol korlátozottan működnek a boltok.

A Lenovo helyzete pedig csak súlyosbodik, ugyanis a Nokia az Egyesült Államokban, Brazíliában és Indonéziában is bíróságra vitte az ügyet, mely hasonló következményekkel járhat azokon a piacokon is.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyártó milyen megoldásban gondolkozik, azonban míg ki nem találnak valamit, Németországban szünetel a webshopjuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.