Hirdetés

Tarol a TSMC a 7 nm-es chipeknek köszönhetően



|

Háromszor olyan jól megy a TSMC-nek, mint az ágazat többi szereplőjének. Éves szinten több mint 30 százalékkal nőnek a cég eladásai.

Hirdetés

Az IC Insights jóslatai szerint a TSMC eladásai éves szinten 32 százalékot emelkednek az év második felére. A szakértők azt mondják, hogy a piac egyébként ugyanezen idő alatt 10 százalékos emelkedést tapasztal, vagyis a TSMC növekedése a háromszorosa annak, amit a versenytársak fel tudnak mutatni. Az extra növekedés a 7 nm-es technológia sikerének köszönhető. 

Hirdetés

Eddig sem volt titok, hogy a TSMC 7 nm-es üzletága nagyon sikeres. Ebben a hónapban derült ki például, hogy a 7 nm-es chipek gyártását már nem tudja 2 hónapra vállalni a cég, csak 6 hónapra. A helyzet mostanra odáig fajult, hogy állítólag megkérte a partnereket a TSMC, adják le az összes 2020-as rendelésüket. 

A 7 nm-es chipeken a TSMC idén 8,9 milliárd dollár árbevételt szerezhet, ami az idei eladások 26 százaléka lesz. A megrendelések oroszlánrésze az Apple-nek és a Huawei-nek köszönhető, de az AMD, az NVIDIA és más tech cégek is igyekeznek minél több 7 nm-es lapkához jutni. 

A helyzet valószínűleg még súlyosabb lesz, amint a TSMC elindítja az 5 nm-es gyártásokat. A cégek ráadásul egyre gyorsabban alkalmazkodnak az új gyártástechnológiákhoz. A TSMC jelenleg is próbál további tőkét elkülöníteni a kapacitásnövelésre és fejlesztésekre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.