Hirdetés

Tipp: így védd meg laptopodat lopás ellen



|

Nem mered magaddal vinni nyilvános helyre hordozható gépedet, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön? Megmutatjuk, hogyan védekezhetsz a tolvajok ellen.

Hirdetés

Manapság, az okostelefonok korában már egyre kevesebben használnak asztali gépeket. Fontos tényezővé vált a hordozhatóság, sokan mindenhova magukkal viszik mobil eszközeiket, ami komoly biztonsági kockázatot hordoz magában. A tolvajoknak ugyanis igazi kincsesbánya minden notebook, ultrabook, hibrid PC, hiszen a hardveren felül a rajta megtalálható adatok is rendkívül értékesek lehetnek. Gyakorlatilag bárhol belefuthatunk az enyves kezűekbe, ám szerencsére rengeteg eszközzel védekezhetünk ellenük.

Hirdetés

Szemed fénye

Első szabály, hogy miként más értékeinket, úgy laptopunkat sem szabad őrizetlenül hagynunk. Pénztárcánkat sem tesszük közszemlére a kávézóban az asztalon, amíg kimegyünk a mosdóba, autónkat is bezárjuk, miután leparkoltunk vele, még akkor is, ha otthon, a ház előtt áll. Hordozható gépünk is ugyanilyen érték, és ugyanígy oda kell figyelnünk rá. Persze nem elég, ha nem hagyjuk felügyelet nélkül laptopunkat úgy általában sehol, mert rengeteg ravasz tolvaj van, akik nem arra a néhány percre várnak, amíg felállunk az asztaltól, és ott hagyjuk a gépünket, hanem különböző cselekhez folyamodnak, hogy megszerezzék értékes notebookunkat. Előfordulhat, hogy valaki elkéri gépünket, hogy gyorsan megnézzen valamit az interneten, de ahogy kiadjuk kezünkből az eszközt, már el is rohan vele az illető, vagy ketten dolgoznak egyszerre, és amíg egyikük eltereli a figyelmünket, addig a másik csöndben elemeli a gépet, és elsétál vele. Ezért kezeljük fenntartással az olyan embereket, akik csak úgy a semmiből odajönnek hozzánk, mindenféle furcsa kéréssel, főleg, ha a mi notebookunkra van szükségük.

A Windows a te házőrződ

Miután tudatosítottuk laptopunk értékének fontosságát, és eszerint közlekedünk vele a nagyvilágban, érdemes különféle szoftveres biztonsági eszközökkel is ellátni arra az esetre, ha mégis ellopná egy szemfüles tolvaj. Megnehezíthetjük a laptop értékesítését, vagy nyomon követhetjük az eltűnt gépet, de akár zárolhatjuk is.

Szerencsére nem kell horribilis összegeket költenünk mindenféle drága programra. Már néhány Windows-beállítással biztonságosabbá tehetjük számítógépünket, ez pedig nem kerül semmibe. A Windows Update bekapcsolása is ilyen lehetőség. Ez a biztonsági programok és úgy általában véve minden más alkalmazás kifogástalan futtatásának érdekében elengedhetetlen. Ha Windowsunk nem friss, hanem egy régebbi verzióval rendelkezünk, előfordulhat, hogy a telepített végpontvédelem nem megfelelően vagy egyáltalán nem működik. Ezért a Windows Update mindig legyen bekapcsolva, hogy az operációs rendszer frissítse magát a legújabb verzióra.

Biztonsági szoftver: A Windows Defender az XP óta része minden Microsoft operációs rendszernek. Ha nincs telepítve semmilyen internetbiztonsági program, a rendszernek ez a része mindenképp legyen bekapcsolva a kártevő programok elleni védekezés céljából. Érdemesebb neves gyártóktól származó célprogramokat telepíteni, mert ezek még mindig hatékonyabbak, mint a Windows Defender, és a vírusok távol tartása mellett más, hasznos funkciókkal is rendelkezhetnek. Pénzügyi tranzakció végrehajtásakor például fokozott védelemre kapcsolhatnak, reklámprogramok települése ellen is védhetnek, de akár teljes értékű jelszókezelővel is rendelkezhetnek. Utóbbi jól jöhet, ha lopás ellen szeretnénk védekezni.

Jelszó: Hasznos megoldás az is, ha jelszóval látjuk el rendszerünket, igaz, ez a védelmi mechanizmus csak egy alkalmi, amatőr tolvajon fog ki; ha egy kicsit is gyakorlottabb rablóval van dolgunk, valószínűleg könnyedén feltöri a kódot, és hozzáfér az adatainkhoz. Ettől függetlenül jobb, ha ezt is bekapcsoljuk, ártani nem ártunk vele. Ha munkahelyi gépünket látjuk el ilyennel, a kíváncsi kollégák ellen is védekezhetünk. A Windows 10 továbbfejlesztett jelszóvédelemmel van ellátva, a Windows Hellóval. Ennek segítségével - amennyiben a funkció támogatott - a laptop webkameráján keresztül jelentkezhetünk be. A Windows Hello a webkamerával felismeri arcvonásainkat, ez szolgál jelszóként. De akár ujjlenyomatos bejelentkezést is beállíthatunk, persze ehhez szükség van egy ujjlenyomat-olvasóra.

Nyomon követés: Szintén hasznos Windows 10-es funkció az Eszköz nyomon követése (Find My Device) elnevezésű nyomkövető alkalmazás. Ezt a [Frissítés és biztonság] menüpont alatt kapcsolhatjuk be, és egy Microsoft-fiókra van még szükség hozzá. Ha eltűnik laptopunk, a fiókunkba bejelentkezve megnézhetjük utolsó ismert helyét. Ez csak akkor működik, ha az eszköz Wi-Fi-re kapcsolódik.

Titkosítás: Ha illetéktelen kezek közé kerül gépünk, és a jelszavas védelmet is sikerül feltörniük, máris hozzáférnek adatainkhoz. Szerencsére a Windowst a betöltésekor kért jelszón kívül plusz titkosítási lehetőséggel is ellátták, amelyet ajánlatos bekapcsolni azoknak, akik hordozható PC-vel rendelkeznek. A BitLocker nevű alkalmazás minden Windows-tulajdonos eszköztárában benne van alapértelmezettként. Ennek segítségével konkrét fájlokat, mappákat vagy akár egész meghajtókat is titkosíthatunk. Ha ezt a lehetőséget bekapcsoljuk, csak a jelszó beírása után lesz elérhető a titkosított fájl, mappa vagy meghajtó.

Kémprogram: De nem csak a Windows kínál védelmi megoldásokat. Különböző kémprogramokat is telepíthetünk számítógépünkre, amelyek lopás esetén a tolvaj dolgát megnehezítő és fájljaink védelmét elősegítő funkciókkal aktiválódnak. A legismertebb kémprogram a Prey, a Cerberus és a LockItTight. Ezek valamelyikének telepítése és beállítása után lopás esetén távolról követhetjük nyomon, mi történik laptopunkkal. Szoftvere válogatja, hogy ilyenkor milyen lehetőségünk van. Utasításokat adhatunk, hogy a program mentse a hálózati tevékenységeket, ezzel kinyomozható a gép helye, de akár képernyőmentéseket is csináltathatunk egy ilyen programmal, sőt előfordulhat, hogy webkamerás képeket is rögzíthetünk, így akár a bűnöző kilétére is fény derülhet. Van lehetőség zárolásra, BitLockerhez hasonló titkosításra, sőt akár adattörlésre is. Az utóbbi vállalati gépek eltűnésekor hasznos, ha az céges adatokat tartalmaz, amelyek kiszivárgása kínos lenne az adott vállalat számára.

A BIOS-ban is van lehetőség védelmi beállításra, ez a Secure Boot. Amikor ez a biztonsági Boot engedélyezve van, védi a BIOS-t a rosszindulatú programok ellen. Hátránya, hogy ennek bekapcsolásakor csak az operációs rendszert, a rendszermagot és a kernelmodulokat lehet elindítani, digitális aláírással nem rendelkező illesztőprogramokat nem.

Lakatot rá

Ha eltűnik gépünk, a különböző szoftveres védelmi eszközök sokat segíthetnek, hogy megtaláljuk azt, vagy a tolvaj ne férjen hozzá adatainkhoz. De a legjobb az lenne, ha nem is lenne szükség ezekre a programokra, mert eszközünket nem lehetne ellopni. Különböző hardveres megoldásokkal tehetünk is valamit ennek érdekében. Sok laptop, notebook rendelkezik valamilyen zárfoglalattal, amire könnyűszerrel csatlakoztatható az ezekhez kifejlesztett lakat. Ez hasonló a kerékpároknál használtakhoz: egy acélsodronyos drótból és egy kulcsos vagy számzáras zárszerkezetből áll, amelynek egyik vége a laptophoz van erősítve, másik vége pedig valamilyen elmozdíthatatlan eszközhöz. Rengeteg márka, típus létezik ebből. Választáskor figyelembe kell venni egyrészt a laptopzár foglalatát, hogy az milyen márkát támogat, másrészt a biztonsági fokozatot - a feltörhetetlenségi mutatók közt nagy az eltérés. Köztudott, hogy egyes biciklilakatok gyakorlatilag minden, a kezünkbe akadó szerszámmal könnyűszerrel kiiktathatók, mások feltöréséhez viszont drága, különleges szerszámra van szükség, ami eleve sok tolvajt elriaszt a lopástól, mert nem éri meg nekik, túl macerás. Hasonló a helyzet a laptoplakatokkal is, ezért - vásárlás előtt - érdemes hivatalos tesztek eredményeiről tájékozódnunk, de mindenképp fontos megjegyezni, hogy a drágább nem mindig jobb.

Szintén elterjedt laptopvédelmi eszköz a riasztó. Ez a beépített mozgásérzékelőjének segítségével éles, visító hanggal jelzi, ha illetéktelen személy közelíti meg hordozható gépünket. Ez nemcsak magára a laptopra, de akár az azt tartalmazó táskára is felszerelhető. Egyes hordozható számítógépek gyárilag beépítve is tartalmaznak ilyet.

Teendők lopás esetén

A rengeteg védelmi megoldás ellenére is előfordulhat, hogy notebookunk illetéktelen kezekbe kerül, mert százszázalékos védelem nem létezik. Ha észrevesszük, hogy eltűnt, azonnal értesítsük a szolgáltatót, akinél nyomkövetésre regisztráltuk gépünket. Ekkor a szolgáltató fokozott figyelemmel kezdi el keresni, és minél hamarabb értesítjük, annál közelebb lehet az eltűnés helyszínéhez, így könnyebb megtalálni. Fontos, hogy a rendőrséggel is vegyük fel a kapcsolatot, főleg, ha semmilyen nyomkövető eszközzel nincs ellátva gépünk. Ez azért lehet hasznos, mert adott esetben a rendőrség a gyártót is értesítheti, sorozatszám alapján jelezheti, hogy melyik laptopot lopták el, és ha esetleg szervizbe viszi a tolvaj, megkerülhet az eszköz. A rendőrségi értesítést követően ugyanis a gyártó az adott sorozatszámot feketelistára teszi, és a beérkező eszközök számát összeveti a listán szereplőkkel.

Érdemes biztosítást is kötni laptopunkra, notebookunkra, ultrabookunkra. Mint minden biztosításnál, ennél is rengeteg fajta közül válogathatunk; eldönthetjük, mire terjedjen ki. Persze ennek megfelelően a biztosítások árai közt is nagy eltérés van. Érdemes megfontolni, melyikre fizetünk be; ha például gyakran utazunk külföldre nyaralni, érdemes olyat választani, amely fedezi a külföldön eltűnő készülék árát is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.