Hirdetés

Tovább dübörög a Samsung, szárnyra kaphat az LG



|

Szép számban fogyhat a Galaxy S9-es széria, és nagyszerű eredmények elé néz az LG is.

Hirdetés

Egyre több jelentés bukkan fel, amely szerint a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ előrendelései alacsonyabbak annál, mint amit a tavalyi zászlóshajóknál tapasztaltak. A Samsung ugyanakkor sosem mondott olyat, hogy többet akar eladni az idei modellekből. 

Hirdetés

A dél-koreai óriás előrejelzései szerint 43 millió fogyhat az idei csúcsmodellekből. Ez távol van a tavalyi 60 milliós előrejelzéstől, amit a Galaxy S8 és S8+ modellekhez állítottak be. Vagyis az, hogy az előrendelések 30 százalékkal elmaradnak a tavalyitól, azt jelenti, hogy tulajdonképpen minden a terv szerint halad. A Samsung is tisztában van vele, hogy ebben a frissítési fázisban nem számíthat csodákra - ráadásul az előrejelzésekben a globálisan is belassulóban lévő mobilpiacot is figyelembe vették. 

A Samsung mindezek fényében 13 milliárd dolláros nyereségre számít az idei negyedévtől. Ez kevesebb, mint a negyedik negyedévi rekordot érő nyereség értéke, ugyanakkor így is elképesztően jó eredmény. Az elemzők szerint ráadásul a Galaxy S9-es széria eladásainak és az Apple OLED-rendeléseinek köszönhetően a Samsung a második és a harmadik negyedévben megint minden létező rekordot megdönt majd. 

Míg az első negyedév a Samsungnál átmeneti szakasz (ha 13 milliárd dollárt annak lehet nevezni), addig az LG ezúttal tényleg szárnyra kap majd. Dél-koreai elemzők szerint a hónap végén 1 milliárd dolláros nyereséget jelent majd be az LG. Ez aprónak tűnhet a rivális eredményeinek fényében, de az első milliárdos negyedéve lesz az LG-nek 2009 óta. Az LG az OLED-tévék és a háztartási gépek piacán is tarol, a G7 érkezése pedig még fentebb emelheti. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.