Hirdetés

Úgy tűnik, az Nvidia veszi meg az ARM-et



|

Állítólag napokon belül bejelenthetik, hogy a cég felvásárolja az ARM-et 40 milliárd dollárért - vannak azonban trösztellenes aggályok.

Hirdetés

Már júliusban felröppent a pletyka, hogy a japán SoftBank eladná az ARM Holdings vállalatot, és, hogy azt az NVIDIA venné meg. Az ARM processzormagok tervezésével foglalkozik, meghatározó szereplő a tech szektorban. A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a két fél hamarosan bejelenti az üzletet, az ARM több mint 40 milliárd dollárért cserélne gazdát. A SoftBank sokat nyerne ezen, hiszen korábban 32 milliárd dollárért vette meg a céget. 

Hirdetés

A jelentések szerint a két fél már hetek óta egyeztet. Az NVIDIA részvényei idén több mint 100 százalékkal emelkedtek a GPU-k nagy kereslete miatt, ezekre videojátékok, felhőalapú számítások és egyéb eszközök miatt is nagy szükség volt és van. Az év egyik legnagyobb felvásárlásáról van szó, a félvezetőgyártók piacán pedig a valaha volt legnagyobb is lehet. 

A tech szektorban azonban egyre nagyobb gondot jelent, hogy egyes cégek túl nagyra nőnek, és most is felmerültek a trösztellenes aggályok. Az ARM ügyfelei között elvégre ott van az Apple, a Samsung és az NVIDIA is, vagyis az NVIDIA alapvetően a riválisait szolgálná ki ezután az ARM tulajdonosaként. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.