Hirdetés

Újabb nap, újabb szenátor tiltaná be a TikTokot



|

Az indokok is ugyanazok, ahogy a közösségi oldal reakciója is. Mindenesetre szorul a hurok.

Hirdetés

Most éppen Michael Bennet, Colorado állam demokrata szenátora kéri, hogy tiltsák be a TikTokot, azaz száműzzék az alkalmazást a Google Play és App Store boltokból. A két techóriás CEO-jának küldött levelében azzal érvel, hogy az app jelenlegi formájában "elfogadhatatlan méretű fenyegetés az amerikai nemzetbiztonság szempontjából", majd elmondja, amit már sokan elmondtak előtte:

A TikTok anyavállalata, a ByteDance törvényileg együtt kell, hogy működjön a kínai hírszerzéssel, és összetett adatok sokaságát gyűjti a felhasználóktól, például arc- és hangmintákat. A Pekingi cégnek mindent át kell adnia az állami biztonsági szervek részére.

A videómegosztó egyik szóvivője, Brooke Oberwetter erre elmondta, amit már sokszor elmondott a cég: ezek az állítások hamis jelentéseken és kamuhíreken alapulnak, már csak azért is, mert a Project Texas nevű kezdeményezés értelmében neves amerikai biztonsági szakértőkkel dolgozták ki az adatvédelmi szabályokat, tehát szó sem lehet arról, amit a szenátor mond.

Hirdetés

A TikTok amúgy évek óta tárgyal az amerikai külkereskedelmi hivatallal, hogy végre leszálljanak róluk, ám a folyamat megfeneklett, így egy ideje PR-kampányt folytatnak, hogy fenntartsák a felhasználóbarát és biztonságos app imidzsét. A kormányzati alkalmazottak céges telefonjára egyébként most is tilos telepíteni a videómegosztót.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.