Hirdetés

Saját magával küzd a Windows, és nem nagyon megy neki

|

Első látásra azt hihetnénk, a Microsoft operációs rendszere asztali gépeken és laptopokon olyan szinten vezet, hogy nincs, ami megszorongassa. Pedig van. Mégpedig a Microsoft operációs rendszere.

Hirdetés

A Windows 10-et folyamatosan reklámozza a Microsoft, és persze nem csak azzal, hogy mennyire szép és modern, meg mi mindent tud, hanem azzal a passzív-agresszív stratégiával is, hogy tessék szépen mielőbb váltani, mert a korábbi verziók támogatása szép lassan teljesen megszűnik, és akkor aztán jöhetnek a vírusok, kémprogramok, biztonsági rések és miegyéb, mi pedig majd széttárjuk a karjainkat, hogy tetszettek volna időben hallgatni ránk.

Hirdetés
Hirdetés

Ez az ösztönzés viszont nem hozott magával olyan őrült áttérési lázat, mint ahogy szerették volna Redmondban: ahhoz képest, hogy a Windows 10 már lassan 4 éves (hivatalosan 2015. július 29-én adták ki), desktop / laptop szegmensben még mindig csak 44,10 százalékon áll a részesedése a NetMarketShare statisztikái szerint. Egy év alatt 11 százalékot sikerült ezzel javítani, szóval megyeget azért az áttérés, de nem épp villámsebességgel.

Én vagyok az ellenségem

A legnagyobb versenytárs pedig nem valamilyen másik gyártó operációs rendszere, szóval még mindig nem mondhatjuk el fojtott röhögés nélkül, hogy 2019 már tényleg a desktop Linux éve lesz, bár egyébként tényleg drukkolunk már valamilyen tömeg-szinten megmozgató rendszer érkezésének a verseny serkentése okán. És nem, nem is a Mac OS X dübörög a kapuknál, hiszen a 10.xx kiadások részesedése összesen sincs 9 százalék fölött. A Windows 10 legnagyobb ellensége bizony a Windows 7.

Az külön misét is megérne, hogy miért nem a Windows 8 és 8.1 az igazán legyűrendő ellenfél (e két verzió összességében 5,7 százalékon áll jelenleg), mindenesetre világszerte most épp az asztali gépek és laptopok 39,36 százalékán fut még Windows 7, és ugyan az arány valamelyest csökkent (egy év alatt körülbelül 5 százalékkal), de a folyamat lassú, mint egy kivénhedt lajhár pillangóúszása egy vödör kátrányban.

Hirdetés

Mi a lassú áttérés oka? Egyrészt az, hogy a nagyon speciális területeket leszámítva Windows 7 alatt is mindent meg lehet csinálni, amit Windows 10 alatt is, szóval egész egyszerűen nem érzik a felhasználók azt a hihetetlen kényszert, hogy csak azért térjenek át a legutóbbi rendszerre, mert valamilyen szoftverük csak akkor fog újra működni. Sőt, igazából a Windows 10 lassú előretörésének és a Windows 7 szintén lassú csökkenésének az egyik legnagyobb hajtóereje az, hogy szép lassan kiöregednek a korábbi rendszerrel működő gépek, és amikor a felhasználók újat vesznek, azon sok esetben előre telepítve ott a Win 10. Tehát ilyenkor sem a rendszerváltás motiválja őket, hanem egy új vas, amin mellesleg új a rendszer is.

A Microsoft most épp azt tervezi, hogy a nagy tavaszi frissítés után a Windows 7-es gépeken majd megjelenik egy felugró üzenet, ami arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy 2020 januárjától most már tényleg irgumburgum megszűnik a rendszer támogatása, szóval irány a bolt és egy csillogó-villogó Windows 10. Oké, ezt az üzenetet egy gombnyomással lehet blokkolni, máskülönben megint jönne valami bújtatott reklámért beakasztott per, de a lényeg az, hogy tényleg kicsit több mint fél év van hátra a Windows 7 "lejártáig", majd utána lesz igazán érdekes egy hasonló NetMarketShare kutatás. Csendben megjegyeznénk, hogy ráadásul a Windows 7 támogatásának megnyújtására is van lehetőség, de ez már drága, fizetős dolog, ezért inkább csak vállalati felhasználók élnek majd vele, akiknek valamilyen speciális belső rendszerüket kifejezetten Win7-re optimalizálták és inkább így mennének tovább még pár évig.

Itthon picit jobb a helyzet

Magyarországon a Gemius mérése alapján lehet látni a folyamatokat, eszerint itthon azért egy kicsit pattogósabb az átállás.

Hirdetés

Jelenleg a Windows 10 49,46 százalékon áll, míg a Windows 7-et használó gépek aránya 36,03 százalék. Ez sem épp hiperűrsebesség, de az például látszik, hogy míg világszerte a Windows 10 csak tavaly novemberben hagyta le a Windows 7-et, nálunk már valamikor június során sikerült előznie a legfrissebb rendszernek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.