Hirdetés

Hivatalosan is kimondták Bill Gates és Melinda Gates válását



|

Néhány hónap alatt sikerült lezárni a procedúrát.

Hirdetés

A május egyik nagy meglepetése volt, amikor Bill és Melinda Gates bejelentették, hogy közel három évtized év után külön utakon folytatják életüket.

A házaspár még 1987-ben ismerkedett meg egymással egy New York-i rendezvényen, 7 évvel később pedig Hawaiion, egész pontosan Lanai szigetén keltek egybe. A kapcsolatnak a hivatalos indoklás szerint azért vetettek véget, mert nem hittek abban, hogy párként tovább tudtak volna fejlődni.

Hirdetés

A válás nagy kérdése volt, hogy milyen feltételekkel osztják fel Bill Gates 152 milliárd dolláros vagyonát, mellyel a Microsoft alapítója jelenleg a világ 4. leggazdagabb embere.

Az ügyben illetékes Washington állam előírásai alapján 50-50 százalékos elvet kellett volna követni, a nyilvános dokumentumok szerint azonban a felek külön szerződésben állapodtak meg, melynek részletei nem ismertek. A válást kimondó bíró ugyanakkor "igazságosnak és méltányosnak" nevezte a megegyezést.

Az viszont kiderül a dokumentumokból, hogy egyik fél sem fog tartásdíjat fizetni, s hogy Melinda French Gates nem tervezi visszavenni leánykori nevét (Melinda Ann French).

Gatesék két éven belül már a második szupergazdag házaspár, akik a válás mellett döntöttek: 2019-ben Jeff Bezos és McKenzie Scott (akkor még Bezos) intett búcsút egymásnak, megegyezésük értelmében Scott kettejük Amazon-részvényeinek 25%-át kapta, 35,6 milliárd dollár értékben.

Bill és Melinda Gates válása ugyan viszonylag csendben zajlott, a tavaszi bejelentést követően sokat foglalkoztak vele a híradások, hogy a Microsoft alapítója hűtlen lehetett a feleségéhez, s hogy a szoftvercég igazgatótanácsát is egy viszony miatt kellett elhagynia.

Ehhez jött még továbbá az a szóbeszéd is, hogy Melinda Gates akkor kezdte előkészíteni a válást, amikor a férjével baráti kapcsolatot ápoló, fiatalkorú megrontásáért elítélt milliárdos, Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkos lett a börtöncellájában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.