Hirdetés

30 éve fertőznek a számítógépes vírusok



|

1986-ban, Pakisztánból indult el útjára az első kártevő.

Hirdetés

A számítógépes kártevők világának alapját 1986-ban, Pakisztánban teremtették meg, amikor a Brain elkészült, és megtámadta az MS-DOS-t, 1986. január 19-én, pont 30 éve. Ez volt az első, széles körben elterjedő vírus - egy pakisztáni testvérpár orvosi szoftvereket árult floppyn, és az illegális másolást büntették a vírussal, ami a nevüket, címüket és telefonszámukat is tartalmazta. 

Hirdetés

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején nagyon kevés, csak pár ezer vírus fenyegette a PC-ket, ellenben ma már 350 millióval van dolgunk. 

Az ESET a 30 éves évforduló alkalmából nem csak emlékeztet a vírustörténelemre, de a nagy mérföldköveket egy infografika keretében is összefoglalta. 

Az inforgrafika előtt következzen egy kis nosztalgia az első vírusról és az akkori időkről, az ESET-től:

"Az IBM PC-re írt vírus emellett egyben az egyik első olyan kód, amely lopakodó mechanizmust használt. A pakisztáni Brain az 5 1/4 collos floppy lemezeken a boot rekordot fertőzte meg felülírással, az eredeti adatokat pedig elmentette, és egy hét leforgása alatt szétterjedt a világon. A Brain vírus rezidens volt, azaz egy állandóan a tárban maradó résszel is rendelkezett, és mivel a megszakításvektorokat önmagára irányította, egy lemezeditorral végzett bootszektor-vizsgálatot is képes volt átverni: ilyenkor trükkösen az eredeti, elmentett részt jelenítette meg: "tartotta a táblát". Későbbi változatai aztán már nem csak a hajlékony, de a merevlemezt is képesek voltak fertőzni.

A vírusvédelmi szakemberek szemében ezek igazi hősi idők voltak, például a vírusok száma a 80-as évek végén, de még a 90-es évek elején is elenyészően csekély, pár ezres nagyságrend volt a mai hozzávetőlegesen 350 millióra saccolt egyedi kártevő kóddal szemben. De a világ is még másként működött, nem volt még grafikus felületű Windows illetve egér, hanem jobbára csak karakteres PC DOS felület. A legtöbb munkahelyen monokróm Hercules monitorok üzemeltek, AUTOEXEC.BAT és CONFIG.SYS konfigurációs beállító fájlokban dőlt el sok minden. A letöltés őse pedig a BBS, azaz Bulletin Board System nevű helyekről, betárcsázós telefonvonalon, 1200-3600 baud sebességű modemekkel történt. A kezdetekkor az adatbázis frissítések is jóval ritkábbak voltak - 1-2 havonta jött csak ki új szignatúra, az új vírusokkal vagy kártevő variánsokkal, a mai naponkénti, vagy még gyakoribb automatikus frissítési megoldásokkal szemben."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.