Hirdetés

A Microsoft az IE10-zel elsőként zárja ki a Vistát



|

Az Internet Explorer 9 az XP-t, az IE10 a Vistát zárja ki a támogatott rendszerek közül. Így csak a Windows 7 és a leendő Windows 8 felhasználók használhatják majd a böngészőt.

Hirdetés

A Microsoft megerősítette azon híreket, melyek szerint az Internet Explorer 10 már nem fog futni a Vista operációs rendszereken. A frissen kiadott technológia előzetes telepítésével ugyanis a tegnapi napon az összes Vista felhasználónak gondja akadt, mivel a rendszerük a következő hibaüzenettel utasította vissza a kérést: "A Windows Internet Explorer technológiai előzetese nem támogatja a Windows 7 előtti operációs rendszereket".


A döntés azért is pikáns, mert így a redmondi szoftvercég lesz az első böngésző fejlesztő, amely elhagyja a platform támogatását. Persze az is igaz, hogy ezzel a Microsoft folytatja az Internet Explorer 9-nél már megkezdett trendet, amelynél pedig az XP felhasználókat zárták ki a böngésző telepítéséből. Utóbbinak technikai oka volt, mivel az IE9 komolyan támaszkodik a Vistában debütált folyamatokat, amelyek a 2001-es rendszerből hiányoznak, azaz a korábbi döntéssel a Microsoft valójában csak megszabadult az XP-s nehezéktől.

 



"A Windows Vista felhasználóknak remek böngészési élményt biztosít az IE9, míg az IE10 készítésénél az innovációk folyamatosan bevezetésére fókuszálunk, amely során csak a modern hardver és a modern operációs rendszer képességekre tudunk alapozni"
- nyilatkozta az amerikai Computerworld kérdésére a Microsoft szóvivője. Azaz ez alapján vélhetően az XP-hez hasonló okok állnak a Vista kizárása mögött.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.