Hirdetés

A Windows 7 vagy a Windows 8 gyorsabb?



|

Valóban gyorsabb lett a Win8 elődjénél? Teszteltük.

Hirdetés

Nyakunkon a Microsoft új operációs rendszerre, amit már számos paraméter alapján megvizsgáltunk. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy fürgébb-e az ifjú titán a hősként tisztelt Windows 7-nél?

 

Az elmúlt hónapokban még talán az is kipróbálta a Microsoft legfrissebb operációs rendszerét, aki egyébként nem szereti felkavarni az otthon már megszokott rendszer nyugalmát. Hogy miért tették sokan ezt? Az egyik legfontosabb ok a kíváncsiság. Ez sarkalt milliókat arra, hogy a Windows 8 preview megjelenésének első napján a letöltés gombra kattintsanak. Amit azonban kaptak, az nem feltétlenül okozott örömöt. A legtöbb felhasználó azon háborodott fel, hogy a Windows 95 megjelenésekor bevezetett (s azóta már megszokott) Start menüt a Start képernyő váltotta fel. „De legalább az asztali módban megmaradhatott volna” - még most is hallani véljük a kiábrándult szavakat. Az új kezelőfelület azon felhasználók táborát is képes megosztani, akikben nem alakult ki ragaszkodás a Start menühöz. Vannak olyanok is, akik több hónapnyi használat után sem tudták eldönteni, hogy tetszik-e, amit látnak vagy sem. Hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megszokjuk az újdonságot, ezért a véleményalkotással nem érdemes sietni.

Jelenlegi cikkünkben azonban nem erről az erősen szubjektív hangvételű témáról szeretnénk értekezni. Az elmúlt hónapokban a Microsoft gőzerővel dolgozott azon, hogy a Windows 8-ba beépített újdonságokról, fejlesztésekről mindenki értesülhessen. Egy új operációs rendszer esetében mindig felmerül az a kérdés is, hogy vajon mennyivel lesz gyorsabb, mint az előző verzió. Erre a kérdésre kerestük a választ földhözragadt módon, tesztek alapján. Kíváncsiak voltunk, hogy a beharangozott változtatások teljesítmény terén milyen többletet jelentenek, illetve hány másodperccel rövidül meg a várakozási idő.

Két előzetes és a Windows 8 RTM-mérése nélkül is állíthatjuk, hogy az operációs rendszer gyorsabban működik elődjénél. Windows 8 alatt közismerten fürgébb lett a bekapcsolás és a kikapcsolás folyamata. Persze a Windows 7-nek sem kell szégyenkeznie, főként ha a felhasználó a merevlemezről egy SSD-re helyezi át a rendszerpartíciót. Ekkor már általános használat mellett nem sok különbséget fedezhetünk fel. A megfigyelés azonban mit sem ér számok nélkül, összeraktunk hát egy hazai szinten általánosnak mondható konfigurációt, és megnéztük, hogy milyen számokat hoznak rajta a Windows verziók. A konfiguráció alapját egy Z77 lapkészletes Gigabyte alaplap, a GA-Z77-DS3H képviselte. Erre egy Sandy Bridges Core i5-2400 processzort ültettünk. Az erőforrásigényesebb grafikus feladatokat egy ASUS GTX 660 DC II TOP-kártyára bíztuk. Mindezt megpaprikáztuk 4 GB Corsair Vengeance Low Profile White memóriával. Az operációs rendszerek egy Western Digital Caviar Black 1 TB-re kerültek, valamint egy Samsung 830 128 GB SSD-t is kéznél tartottunk, hogy számolhassunk vele.

 

Felpörögnek a kerekek

 

Merevlemezről futva a Windows 7 számára 29 másodpercre volt szüksége a rendszernek (POST után), hogy teljesen felálljon. Windows 8-at futtatva ez az idő közel 10 másodperccel javult. Teljesen szűz rendszerek lévén a kikapcsolás folyamatán a seperc alatt túl voltunk. Windows 7 alatt 13 másodpercet, Windows 8-at használva 9 másodpercet kellett várnunk. A gép alvó módból Windows 8 alatt 11 másodperc alatt tért észhez, Windows 7 esetében 13 másodpercre volt szükség.

A Windows 8 natív böngészőjét, az Internet Explorer 10-et, valamint a Windows 7 Internet Explorer 9-ét a SunSpider és a Google V8 JavaScript Benchmark programokkal izzasztottuk. Windows 7 alatt futtatva a SunSpider 210 ms-mal értékelte az Internet Explorer 9 teljesítményét. Ehhez képest csöppet javult az Internet Explorer 10 teljesítménye, hiszen 156 ms alatt végzett a méréssel. Ebből látszik, hogy a redmondiak további optimalizáció alá vetették az IE10 JavaScript motorját, a Chakrát. Igaz, tiszta rendszereket teszteltünk, de annyit hozzáfűznénk, hogy a Google Chrome 21 Windows 7 alatt 158 ms-ot kapott. A Google v8 eredményei még drasztikusabb képet festenek. A Windows 7 böngészője 5456 pontos lett, miközben a Windows 8-é az új felület alól produkált 6357 pontot. Asztali módból ez a pontszám 7554-re növekedett. Ha már fentebb megemlítettük a Chrome-ot, akkor most sem feledkeznénk meg róla. Windows 7 alatt 13 800 ponttal, Windows 8 alatt pedig 14 930 ponttal távozott.

Miután megnéztük, hogyan teljesítenek a böngészők, már arra is kíváncsiak voltunk, hogy a médiatartalommal hogyan bírnak az operációs rendszerek. Először az x264 HD Benchmark 5.0 kínozta a masinát. A Windows 7 a Pass 1 alatt 69 fps-t, a Windows 8 74 fps-t ért el. A Pass 2 mérései közben a különbség elenyészővé vált: rendre 16.2 és 17.3 lett az eredmény. Ezután elővettünk egy 2 perces videoanyagot, amit a Windows Live Movie Maker gondjára bíztunk, hogy konvertálja át 720p-s anyaggá. Windows 7 alatt a program 1 perc 12 másodperc alatt végzett, Windows 8 esetében tíz másodperccel jobb volt az eredmény.

Eddig, ha nem is tetemes mértékben, de a Windows 8 vezetett, nagy állományok másolása esetén azonban lassabbnak bizonyult. Itt sincsenek hatalmas különbségek, hiszen mindössze 1-2 másodpercről beszélünk. Ez a „komótosabb” működés állítólag annak köszönhető, hogy a Windows 8 a jobb biztonság érdekében másolás közben malware-ek után kutat.

Általános használat során olykor-olykor előkerül a szövegszerkesztő vagy a táblázatkezelő is, ezért róluk sem feledkeztünk meg. Az Excel MonteCarlo mérései szerint az Excel 2010 a Windows 7 alatt 3,126 másodperc alatt végzett. Ugyanezt a feladat a Windows 8 2,912 másodperc leforgása alatt teljesítette.

 

Egy kis játék

 

Végül elérkeztünk utolsó méréssorozatunkhoz, a játékokhoz. Hat cím tesztelése nem feltétlenül nyújt pontos képet, de aggodalomra nincs ok, hiszen tapasztalataink azt mutatják, hogy közel azonos eredményre jutnánk a többi játék esetében is, mégpedig arra, hogy a Windows 7 és a Windows 8 játék szempontjából szinte azonos teljesítménnyel bír. Windows 8 alatt egyes játékok alacsony felbontáson pár fps-sel a Windows 7-es mérések mögött kullogtak, ám a különbség 2560×1600-as felbontáson szinte a semmivé olvadt: szinte totálisan megegyezett a két eredmény. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy régebbi, gyengébb grafikus kártyával miként szuperálnak a játékok az operációs rendszerek alatt, ezért elővettünk egy régi Radeon 5570-et és lefuttattuk ugyanazokat a teszteket. Még szerencse, hogy nem ezzel a kártyával kezdtünk neki a méréseknek, mert akkor a fenti árnyalatnyi különbségekre sose derült volna fény, mivel a lassabb GPU limitálta volna a képrátát.


Ha valaki csak amiatt váltana Windows 8-ra, hogy gyorsabban fussanak a játékai, inkább ne tegye. Nem ez lesz az az alkalom, amikor érdemes ledózerolni a régi rendszert az új érdekében. A DirectX 11.1 támogatása nagyszerű dolog, de még egyetlen olyan játékot sem jelentettek be, amelyik támogatná, és ebből az következik, hogy jelenleg a piacon sincs olyan cím, ami kihasználná. Vagyis egyelőre még várnunk kell, hogy a játékosok számára kimutassa a foga fehérjét a friss rendszer.

 

Élmények tükrében

 

A Microsoft a Windows 7-tel egy olyan gyors és hatékony operációs rendszert dobott a piacra, amire korábban nem volt példa. A jelek szerint ezt a hagyományt tovább folytatja a cég, miközben a többi kijelzőt is bevonja a rendszer életébe. A gyorsabb felállási és kikapcsolási tempó meggyőző, ami egyrészt az UEFI-támogatásnak köszönhető. A Windows 8-as laptopok ebből kifolyólag pár szempillantás alatt magukhoz fognak térni, és pont emiatt ritkán döntünk majd amellett, hogy teljesen kikapcsoljuk őket.

A médiatartalmak kezelése is fejlődött. Nem észlelhető tetemes különbség, de mint tudjuk, 1-2 másodpercen is sok minden múlhat. A natív böngésző teljesítménye is javult, de a konkurenciához képest még mindig van hova fejlődni. Ennyivel azonban ki is merült a rendszer teljesítménybeli előnyeinek felsorolása. Innentől kezdve mustránk során már csak hasonlóságokba ütköztünk. Ez különösen a játékok esetében bukott ki, ahol árnyalatnyival a Windows 7 mindig vezetett. Ez a különbség a felhasználó számára azonban észrevehetetlen.

Összességében tehát elmondható, hogy a Windows 8 teljesítmény szempontjából szilárd talajt képez a jövő számára, azonban egyelőre a Windows 7-hez képest csak kicsivel jár előrébb. Általános használat szempontjából gördülékenyebb a rendszer, a korábbi CP- és RP-verziókhoz képest abszolút, és ebből kifolyólag remélni merjük, hogy a kibocsátandó verzión az RTM-hez képest egy picit tovább csiszoltak a Microsoftnál. A két rendszer csatájából győztest tehát még mindig nem hirdetnénk, az idő, a további mérések és a felhasználók véleményei hamarosan eldöntik a friss rendszer sorsát.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.