Hirdetés

Tegyünk Start menüt a Windows 8-ba - öt biztos módszer



|

Számos alkalmazás kínálhat felüdülést a Kezdőképernyővel nehezen barátkozóknak.

Hirdetés

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nem sokkal a Windows 8 piacra kerülése után tett néhány érdekes észrevételt az operációs rendszerrel kapcsolatban: véleménye szerint az sok mindent tud, de semmiben sem igazán jó, túlságosan sok benne a kompromisszumos megoldás. Ezen kritikát természetesen már a szoftver fejlesztői előzetesének kiadása óta rendszeresen lehet hallani, és részben igaz is: egérrel és billentyűzettel használva nincs sok értelme a modern felületnek, hiszen a hagyományos programokkal jobban kihasználható a kijelző.


A Windows 8 kezelését már kitapasztalva úgy gondoljuk, hogy a Start menüt leváltó Kezdőképernyő ha nem is tökéletes, ám a céljának megfelel, a valódi problémát inkább a felhasználókba hosszú évek alatt berögzült, szinte ösztönössé vált kezelési minták megváltozása jelenti. A modern felülettel nehezen barátkozók számára jó hír, hogy számos Start menüt helyettesíteni képes alkalmazás érhető el az operációs rendszerhez, amelyekkel az átszokási időszakban enyhíthetőek az „elvonási tünetek”, ráadásul a többségük teljesen ingyenes. Nézzük hát a kínálat krémjét!

 

Classic Shell

A minőségi felhozatal egyik legérdekesebb darabjának a Classic Shell mondható, hiszen a nyílt forráskódú szoftver figyelemreméltó tudással rendelkezik, ráadásul a Start menü mellett ki tudja egészíteni a Windows fájlkezelőjét is egy alapvető funkciókkal (például másolás, beillesztés, tulajdonságok) felturbózott eszköztárral, képes lecserélni néhány párbeszédablakot, plusz egyéb apróságokat adhat a rendszerhez.


A projekt eredetileg a Windows Vista és 7 tudásának bővítését tűzte ki zászlajára, ráadásul a funkcionalitásának többsége (mint például az Intéző kibővítése) teljesen szükségtelen Windows 8 alatt, így a telepítése során nem érdemes bepipálva hagyni az opcionális komponenseket.


Jó hír lehet, hogy a Classic Shell átfogó választási lehetőséget biztosít a Start menü különféle generációi közt: lehet teljesen klasszikus, Windows XP-s, továbbá Windows 7-es típusút is használni, mindegyik a mintául vett verzióval szinte teljesen megegyező módon működik. Viszont újdonság, hogy bármelyik dizájnt választva elérhető a menükben a modern felületű programokat tartalmazó Alkalmazások mappa, plusz alapértelmezett beállítások mellett a Kezdőképernyőt átugorva a Classic Shell rögtön az Asztalra kalauzolja a felhasználót.


Ezen cikk írásának idején sajnos a Classic Shell beállítóprogramja magyar nyelven nem volt elérhető, amely azért lehet problémás, mert elképesztően sok opcióval rendelkezik. A svájci bicskával körülbelül minden testre szabható, amit csak el lehet képzelni: a Start menü pontos felépítése, annak elemei, az elemek megjelenése, a rájuk való kattintás hangja, a menük animációja, és még sorolhatnánk napestig a sok kis apróságot.


Külön kiemelendő, hogy gyári beállítások mellett a Start gömbre való kattintással, vagy a klaviatúra Windows gombját lenyomva a Start menü jön be, míg SHIFT+kattintással a Kezdőképernyő. Ez a viselkedés változtatható, például meg lehet oldani azt is, hogy kattintásra a Kezdőképernyő nyíljon meg, míg rámutatásra a Start menü. A Classic Shell egy kiváló program, amely időnként túlzottan is részletes beállítási lehetőségei ellenére nem csak geekeknek ajánlott.

 

IOBit StartMenu8

A Classic Shell elképesztő funkcionalitásától, és szinte perverz szintű testre szabhatóságától a kelleténél kevésbé lenyűgözött érdeklődők örömére a Start menü klónok közt is akad puritán célszoftver kategóriába tartozó segédeszköz, a legjobb közülük talán az IOBit ingyenes StartMenu8 programja.


Az aprócska, alacsony erőforrásigényű alkalmazás nem próbálja megváltani a világot, csupán azon alapvető funkcionalitást nyújtja, ami elvárható tőle. A StartMenu8 nem rendelkezik különösebben beállításokkal: a Start gömbre jobb egérgombbal kattintva előcsalható néhány opció, itt lehet bekapcsolni a Kezdőképernyő átugrását, megváltoztatni a gömbjének ikonját, továbbá kikapcsolni a Windows 8 Vezérlősávját és forró sarkait.


Furcsa, de az általunk tesztelt verzióban a Minden elemek menüt kibontva jobb egérkattintással nem lehetett a Start8 gyorsindító menüjébe elemeket letűzni. Ehelyett egyszer el kellett indítani a kívánt szoftvert, mire az megjelent a gyakran használt programok közt, végül innen lehetett berögzíteni a menübe. Megemlítendő, hogy a billentyűzet Windows gombját lenyomva a Start menü ugrik be, ám a gombot kissé hosszabban tartva és elengedve a Kezdőképernyőre is vissza lehet váltani.


Ehhez kapcsolódik, hogy az általunk kipróbált, béta verziós alkalmazás egy rendkívül furcsa hibája miatt elfelejtett működni billentyűzetünkön a balra mutató nyilat tartalmazó billentyű, ezt a problémát remélhetően gyorsan megoldják majd a fejlesztők.

Pokki

A felhozatal legegyedibb eleme egyértelműen a Pokki, ugyanis ez nem csupán egy Start menü pótlására alkalmas segédeszköz, hanem egy webes minialkalmazásokat kínáló programbolt is. A saját áruházából elérhető programok közt játékok is akadnak, ezen szoftverek a Tálca bal szélére beépülő Pokki indítómenü mellé külön letűzhetőek, ráadásul akár értesítéseket is képesek megjeleníteni (például a Gmail egy kis buborékban jelezheti az olvasatlan levelek számát).


Szintén kellemes meglepetés, hogy a Pokki grafikus felületének tervezői megjelenés és funkcionalitás szempontjából egyaránt rendkívül igényes munkát végeztek, ellentétben az előzőleg tárgyaltak nem feltétlenül legszebb és legjobb megoldásaival. A szoftver Tálcára befészkelődött ikonjára kattintva megjelenő indítómenü három hasábból és egy keresőmezőből áll; utóbbi a menüelemek mellett az interneten és a programboltban is kutat.


A bal szélső hasábban tematika szerint rendezett mappák és linkek találhatóak: innen érhetőek el a csillagozott elemek (meglepő módon a beépített kereső által feldobott webcímek is „kedvencezhetőek”), a számítógépre telepített programok (beleértve a modern felületűeket is), a Vezérlőpult, továbbá a fontosabb felhasználói mappák. Az energia menü melletti rácsos ikon a Kezdőképernyőre való átnavigálásra szolgál.


Nem meglepő módon a Pokki alapértelmezett beállítások mellett automatikusan elindul, a Windows gombra a saját menüjét jeleníti, a rendszer újraindításakor automatikusan behozza az Asztalt, ezen felül pedig opcionálisan kikapcsolhatóak vele a Windows 8 forró sarkai is. Összességében a szoftver rendkívül pozitív benyomást tett ránk, a kipróbálását nem csak a Start menüre áhítozóknak ajánljuk.

 

Start8

A fenti programok kipróbálása után nagy érdeklődéssel telepítettük a Stardock nevű szoftvercég Start8 nevű programját, hiszen ez a felhozatal egyetlen fizetős darabja. Sejthető módon a leginkább talán WindowBlinds témázóprogramjáról ismert vállalat nem kér egy vagyont érte, ám a 4,99 dolláros ára még így is bő 1000 forinttal meghaladja a riválisok ellenértékét.


Szerencsére nem kellett sokat időt eljátszani vele ahhoz, hogy tisztességes vásárnak tudjuk minősíteni, hiszen valóban rendelkezik néhány érdekes trükkel. A Classic Shellhez hasonlóan a program kétféle megjelenést támogat: az egyik a Windows 7-esével szinte teljesen megegyezik (és a StartMenu 8-től eltérően rögtön ki lehet vele tűzni a programokat a gyorsindító menüre), míg a másik módot választva gyakorlatilag a Kezdőképernyőt jeleníti meg egy dobozban.


A kezdőképernyős doboz mérete természetesen állítható (kicsi, nagy, széles, magas), bár sajnos ennél több testre szabási lehetőséget ebben a módban nem igazán nyújt a program, csupán a Windows gomb, továbbá néhány apró-cseprő dolog viselkedését lehet módosítani.


A hagyományos Start menüt preferálva már opciók egész garmadája áll rendelkezésre, bár ezek közel sem olyan részletesek, mint amit a Classic Shell esetében láttunk, ám minden fontos megtalálható és állítgatható, beleértve az Asztalra való bootolást, és a Vezérlősáv/forró sarkok letiltását. Funkcionalitás szempontjából a Start8 valahol az előbb említett szoftver és az IOBit StartMenu8 közt helyezkedik el, amelyek tulajdonképpen két végletnek is tekinthetőek.


Jó hír, hogy a Stardock weboldaláról bárki letöltheti a Start8 egy hónapig működő próbaverzióját, nem árul zsákbamacskát a vállalat.

 

Manuális félmegoldás

A legjobb klónok után végezetül érdemesnek tartjuk még felhívni a figyelmet arra, hogy a Start menü Minden programok almenüjében lévő tartalmak egy rendszermappában találhatóak: az elemek maguk fastruktúrába rendezett hivatkozások. Ennek köszönhetően a Tálcán létre lehet hozni egy erre a mappára mutató Eszköztárat, amelyre kattintva megjeleníthető az összes tartalom.


Ehhez elsőként jobb egérgombbal a Tálcára kell kattintani, ott az Eszköztárak → Új eszköztár elemet kell kiválasztani, majd a megjelenő ablakban meg kell adni a [cceiN_php]%ProgramData%MicrosoftWindowsStart MenuPrograms[/cceiN_php] elérési útvonalat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.