Hirdetés

AIDA64 Business Edition 2.6



|

Az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme változatát már többször bemutattuk a PC World hasábjain, ám a cégeknek célzott Business Editionnal eddig még nem foglalkoztunk.

Hirdetés

Pedig érdemes, hiszen habár nem egy teljesen eltérő programról van szó, a fő funkciók miatt mégis különbözik a felhasználás módja. Míg az Extreme kiadás főként a rendszerépítők és tuningosok számára jelent hasznos segítséget sebességmérő és túlmelegedés-riasztó megoldásai miatt, addig a Business kiadásban a vállalati megoldások, a hálózati leltárfunkciók és a távoli szolgáltatások domborodnak ki. A program segítségével így egy vállalkozás rendszergazdája nyomon követheti a géppark állapotát, távsegítséget nyújthat a bajba került felhasználóknak, sőt a szoftverek megfigyelésével a lejáró vírusvédelmeken és a szükséges frissítéseken is rajta tarthatja a szemét.

Megfigyelés és távsegítség

Az AIDA64 Business kiadásának beüzemelése (amelynek azóta megjelent a 2.7-es verziója is) egyrészt pofonegyszerű, másrészt a finombeállítások alkalmazása haladó ismereteket igényel (amihez magyar nyelvű PDF dokumentáció innen letölthető). Az első lépések nem túl bonyolultak, azt akár az informatikai tanfolyamra járó szomszéd Józsika is el tudja végezni.

 

 

A megfigyeléshez a „Távoli” menüpontban engedélyezni kell a [Bejövő távoli kapcsolatok fogadása] opciót, így arra egy másik AIDA64 klienssel már egyszerűen tudunk kapcsolódni. Egy apró buktató azonban van: tapasztalatunk szerint az elterjedt tűzfalak alapesetben nem engedélyezik a szoftver számára azt, hogy csomagokat küldjön kifelé, így elsőként meg kell nyitnunk egy portot a kommunikációhoz. A jó felhasználói élmény érdekében – a megfigyelés átbeszélésén túl - a beállításoknál érdemes engedélyezni azt, hogy a Windows betöltődésekor a program automatikusan elinduljon, valamint a kis méretes indítást, hogy a szoftver ne zavarja a gép előtt ülőt. Sőt, ha akarjuk, akkor a felugró buborékokat is száműzhetjük. A hogyant terjedelmi okok miatt nem írnánk le bővebben, a szoftver angol nyelvű útmutatója úgyis bőséges tudásbázist tartalmaz (érdemes átnyálazni, a parancssori utasításokon keresztül aprólékosan kontrollálható a program működése).

A valós idejű megfigyeléskor láthatjuk a gépek állapotát, valamint azt, hogy a dolgozók éppen mivel foglalkoznak, sőt, ha valami problémájuk lenne, akkor a rendszergazda könnyen magához ragadhatja az irányítást. Emiatt érdemes a biztonsági beállításoknál is eltölteni egy rövid időt, ha nem akarjuk, hogy illetéktelen személyek is hozzáférjenek gépünk adataihoz. Itt konfigurálhatunk számítógép-, felhasználó- és IP-címalapú szűrést, amely sokkal jobb, mintha minden bejövő kapcsolatra válaszolna a rendszerünk. Az ördög ugyanis nem alszik.

Rend a lelke mindennek

A távoli megfigyelésen és elérésen túl az üzleti AIDA64 legfontosabb képessége a tisztes szoftver- és hardverleltár. Konfigurálásával a rendszergazda átláthatja a céges infrastruktúra állapotát, és így még egy nagyobb baj (nem naprakész vírusvédelem, megtelt merevlemez stb.) bekövetkezte előtt akcióba tud lépni. E funkció konfigurálása tényleg egyszerű. A klienseken (érdemes egy központi szerveren gyűjteni őket) a riport beállításainál meg kell adni a célmappa helyét, majd a használandó fájlnevet, ahol számos kapcsoló áll rendelkezésünkre. A „$HOSTNAME$DATE” például az adott gép nevét és a riport készítésének időpontját tárolja. Ezt követően érdemes egy ütemezést is beállítani, így később a központi tárhely megtelik majd riportfájlokkal, amelyet a program egységesen tud majd kezelni a leltárkezelőben. A klienseken akár riasztást is beállíthatunk, például egy e-mailt küldve az általunk megadott címre. Itt számos egyedi eseményt már beépítve megtalálhatunk: a rendszer riaszt, ha a vírusadatbázis elavul, ha a rendszermeghajtón nagyon lecsökkent a rendelkezésre álló tárhely mérete, vagy ha egy lemez meghibásodása várható hamarosan.

Összességében az AIDA üzleti kiadása jó választás lehet azon kis- és középvállalkozásoknak, amelyek hatékonyan akarják megoldani a felügyeletüket, főként, ha a rendszergazda nincs bent nap mint nap az irodában. A szoftverrel ugyanis a szaki távolról is tudja követni az infrastruktúra állapotát, jelezve, ha valami problémát érzékel.

Adatok:

- hardver és szoftverelemzés
- hálózati leltár
- távoli megfigyelés és távvezérlés
- parancssori automatizálás
- opcionális tartományi beléptetés
- SQL-adatbázis támogatás
- automatikus riportolás és riasztások
- változásfigyelés
- Fejlesztő: FinalWire
- Ár: 24 400 forinttól (5 licenc)
- Web: aida64.hu

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.