Hirdetés

allmyapps



|

A francia cég megoldásával nem csak egy szimpla alkalmazásboltra tehetünk szert, hanem egy központi helyen frissíthetjük alkalmazásainkat.

Hirdetés

Immáron nyílt titok, hogy a Windows nyolc beépített alkalmazásbolttal érkezik, és a rendszer egyik fő újdonsága lesz az egyklikkes újratelepítés. Ezen megoldásokról a dolgok jelenlegi állása szerint a Windows 7, a Vista és pláne az XP tulajdonosok még álmodni sem merhetnek, illetve egy francia startup cégnek köszönhetően mégis – az allmyapps (a nemrég indult magyar appwhirr-hez hasonlóan) ugyanis pontosan ezen szolgáltatások adta kényelmet kínálja az érintett platformokon.

 



Ingyenesek bő kínálata

A szoftverboltban több mint 15 ezer program - kliensoldali és webalkalmazások együttesen - található, amely kínálatban a legnépszerűbb ingyenes alkalmazások közül szinte minddel találkoztunk. Ha a fizetős felhozatalt nézzük, akkor már nem ilyen derűs a helyzet, hiszen a nagyobb nevek közül csak kevesen vetették fel magukat a kínálatba. Ez valahol érthető is, mivel az allmyapps a többi szoftverbolthoz hasonlóan az értékesített fizetős programok után a bevétel bizonyos részét a forgalomterelés miatt lecsippenti. Habár az iparágban elfogadott 30 százalékos jutalék helyett a francia startup megelégszik 20 százalékkal, még ezen összeg is távol tartja a hasonló megoldásoktól az A kategóriás szoftverfejlesztő cégeket (pl. Adobe, EA, Microsoft, Symantec), mivel az ő szoftvereik egyébként is könnyen megtalálhatók, s így a profit 100 százalékát realizálni tudják. A belépés esetükben vélhetően 20 százalékos áremeléssel járna, aminek nem lenne értelme számukra (a problémát a Windows Store esetén a Microsoftnak is kezelnie kell majd). Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének jelen. Freeware szoftvereiket ők is feltöltik, vagyis az allmyapps jó vadászterep lehet azok számára, akik a legjobb ingyenes alkalmazásokat keresik.

Több mint egy bolt...

… főként, mivel a kiemelések és a felhasználói értékelések egy szoftverbolthoz méltóan segítenek minket a legjobbra értékelt megoldások fellelésében. Itt érzékelhető azonban egy hiányossága a programnak. Nevezetesen az, hogy a kliensen belül csak a pontszámokat láthatjuk, azt viszont már nem, hogy mások mit mondtak a szoftverről. Ha ennek utána akarunk járni, akkor az allmyapps weboldalán kell keresgélnünk, de ezen felül minden információt megkapunk. Láthatjuk a fejlesztő nevét, a program kategóriáját és típusát, a verziószámot, a támogatott architektúrát, a telepítő méretét, a webcímét valamint a licencadatait is. Sőt a készítő által megadott rövid leírás szintén rendelkezésünkre áll, amely mellett képernyőfotók is segítik a kiválasztást, valamint az, hogy a kliens a hasonló programokat megmutatja. Ha valami megtetszik, akkor egy klikkel telepíthetjük a programot. Mennyivel könnyebb ez, mint hosszan keresgélni egy adott programot! Ezen felül a plusz gombbal a virtuális kosárba betehetjük a kiválasztott szoftvert, ha egyszerre több mindent akarunk beszerezni. Ugyanitt akár saját listákat is kreálhatunk, amely jól jöhet akkor, ha egy programot csak később akarunk telepíteni.

 



Az allmyapps egyébként próbálja azon programokat mindig naprakészen tartani, amelyek megtalálhatók az adatbázisában. Ennek érdekében telepítése után azonnal feltérképezi a gépünket az ismert komponensek után, leltárt készít, majd megnézi, hogy az adott szoftvereknek létezik-e újabb verziója. Ezen teendőit egyébként folyamatosan ellátja, és amint egy új kiadást talál, akkor erről felugró ablakban tájékoztatja felhasználóját, aki ezek után egy kattintással frissítheti az összes felkínált alkalmazást. Az itt leírt folyamat sokkal gyorsabban végrehajtható így, mintha manuálisan tennénk meg ugyanezt. Az allmyapps szoftverlistája akkor is segítségünkre lehet, ha egy kritikus hiba miatt újra kell telepítenünk a gépünket. Eszközönként emlékszik ugyanis arra, hogy korábban mely programok voltak telepítve rendszerünkbe, így egy kattintással vissza tudja állítani azokat. Ez már majdnem olyan, mint a Windows 8-cal érkező egyklikkes újratelepítés azzal az egy kivétellel, hogy a programok beállításait az allmyapps nem jegyzi meg.

Mindent egybevetve egy masszív, kiforrott megoldást tett le az asztalra a francia cég azzal együtt, hogy az allmyapps betöltődése természetesen egy picit kitolja a Windows indítási idejét. Ez egy apró kényelmetlenség, ami felett könnyen szemet hunyunk a szoftver képességeiért cserébe.

Adatok

- alkalmazásbolt Windows 7, Vista és XP alatt
- alkalmazások gyors fellelése
- több mint 15 ezer beépített kliensoldali és webalkalmazás
- szűrés ár, név és népszerűség alapján
- egyklikkes programtelepítés
- automatikus verziófigyelés
- központosított programfrissítés
- Chrome kiegészítő
- egyklikkes programvisszaállítás
- Ár: ingyenes
- Web: allmyapps.com
- Kompatibilitás: Windows

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.