Hirdetés

Ártó szándékú gyári hardverek



|

Egyre több hírt hallani káros szándékú programokról, amelyek boltban megvásárolható hardvereszközökre kerültek rá. Összeállításunkban a legnagyobb vihart kavart ilyen eseteket mutatjuk be.

Hirdetés

Az első komolyabb ilyen eset még tavaly történt, nem kisebb gyártó, mint az Apple „égette" magát azzal, hogy a PC-s vírust tartalmazó iPodokat hozott forgalomba. A lejátszón RavMonE.exe néven megtalálható állomány valójában egy trójai, amely futtatása esetén hátsó kaput telepített a gépre.

 

 

Szintén tavaly történt meg Japánban a McDonalds és a Coca-Cola közös nyereményjátékban, hogy a kisorsolt MP3 lejátszók az ajándékba adott tíz zeneszám mellett egy QQpass nevű kémprogramot is tartalmaztak. Ha a felhasználó a lejátszót a számítógépéhez kapcsolta, akkor a kártékony program a tudta nélkül megfertőzhette azt. A QQpass jelszavakat és egyéb bizalmas információkat gyűjt, majd továbbítja azokat az interneten keresztül.

 

 

Amint arról mi is beszámoltunk, a Sony MicroVault USM-F USB-kulcsával is megtörtént hasonló csúfság.
Az ujjlenyomat olvasóval felszerelt külső adathordozó a meghajtóprogramját egy rejtett mappába helyezi el (a c:windows alá), amely az operációs rendszer számára láthatatlan marad, de parancssoron keresztül elérhető. Az ezt felfedező F-Secure biztonsági cég szerint ez a mappa kiváló helyet nyújthat ártó szándékú programok elhelyezésére, hiszen az operációs rendszer mellett a vírusirtó programok sem látják.

 

 

sony_usb.jpg

 

 

A Seagate gyártotta azokat a Tajvanon eladott külső USB-s merevlemezeket, amelyeken trójai programokat találtak a szakértők. A megfertőzött adathordozóra a tettesek automatikusan induló alkalmazást telepítettek, amely a felhasználó tudta nélkül minden, a merevlemezre mentett adatot automatikusan feltöltött az internetre. Mire az esetre fény derült, már 300 darab elkelt a fertőzött szállítmányból, de a hatóságok 1500 darabot vissza tudtak vonni az üzletek polcairól. A kérdéses merevlemezek a Maxtor Basics család 500 gigabájtos tagjai. A gyártó elismerte a hibát és vizsgálódik, hogy miként történhetett meg ez a példátlan eset.

 

 

maxtor_basics.jpg

 


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.