Hirdetés

Az Apple azt kéri, hogy nyugodj meg



|

A WikiLeaks által kiadott dokumentumok szerint a CIA számára nyitott könyv az Android és az iOS - az Apple határozott közleményben igyekszik megnyugtatni a felhasználóit.

Hirdetés

Kedd este tette közzé azt a több ezer dokumentumot a WikiLeaks, amelyek állítólag felfedik a CIA azon módszereit, amelyekkel okostelefonokat, számítógépeket, sőt, Samsung okostévéket tör fel a szervezet. 

Hirdetés

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója szerint a 8761 dokumentum a legátfogóbb képet adja nyilvánosan az amerikai kémkedésről. Az Android és az iOS egyaránt nyitott könyv a CIA számára, legalábbis az adatok alapján az ügynökség 24 és 14 hackelésre alkalmas eszközzel képes kiszedni ezekből a rendszerekből a titkokat. 

Ugyan a dokumentumok hitelességét még nem erősítették meg, az Apple határozott közleményben igyekezett megnyugtatni a felhasználóit és a médiát. Az Apple leszögezte, hogy a legtöbb sérülékenységet és biztonsági rést már a januárban megérkezett, legutóbbi nyilvános iOS-ben javították. 

Az almás cég azt is hozzátette, hogy gyorsan dolgoznak majd az esetlegesen fennmaradt rések befoltozásán, és mindenkit arra buzdítanak, hogy használja a legfrissebb iOS rendszert a legnagyobb biztonság érdekében. 

Azt sajnos nem árulta el az Apple, hogy milyen aktív sebezhetőségek maradtak a rendszerben, illetve, hogy mikor jön a javításuk. A dokumentumok egyébként 2014 és 2016 közöttiek, tehát csak tippelgetni lehet, hogy azóta milyen eszközök állnak a CIA rendelkezésére. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.