Hirdetés

Ballmer: tovább késhet a Vista



|

A teszteredmények és a hardvergyártók lehetnek az okai a további késésnek

Hirdetés

Továbbra is bizonytalan a Windows következő változatának megjelenési dátuma. Idén márciusban a Microsoft a korábban novemberre tervezett megjelenést 2007. januárjára halasztotta, ami egyben azt is jelentette, hogy az új operációs rendszer lekési a 2006-os ünnepi bevásárlószezont. Ezúttal Steve Ballmer a cég elnök-vezérigazgatója az új bétaváltozat megjelenésére, illetve annak várható teszteredményeire, visszajelzéseire, valamint a hardvergyártók által készített útitervek hiányosságaira hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy a Vista akár a januári megjelenést is lekésheti.

"Úgy gondolom, tudjuk magunkat tartani az előzetes terveinkhez. Továbbra is csak egy hónapról beszélünk, nem pontos megjelenési dátumról. Most viszont itt a lehetőség, hogy alaposan kiértékeljük a visszajelzéseket. Majd ezt követően tudunk pontos dátummal szolgálni.", nyilatkozta Ballmer. A Windows Vista új bétaváltozatát pár napja adták ki a Microsoft WinHEC (Windows Hardware Engineering Conference) konferencián, azonban egyelőre csak a hivatalos bétatesztelők, valamint a TechNet és MSDN előfizetők számára elérhető. A Microsoft várhatóan június első hetében teszi nyilvánossá a régen várt béta 2-es verziót az úgynevezett CPP (Costumer Preview Program) keretében.

Ballmer hozzátette, folyamatos tárgyalásban állnak a nagyobb hardvergyártókkal, hogy nekik mikor lenne jó a Vista piacra dobása: január elején, végén, esetleg februárban. Az operációs rendszer megjelenését tehát megpróbálják összehangolni a következő hardvervásárlási ciklussal. Ez alapján a késés legfeljebb egyhónapos lehet.

 

Maróti Mihály és Spányik Balázs

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.