Hirdetés

Bush internetes listát akar az orvosi hibákról



|

Internetes nyilvántartásban látná szívesen a betegek adatait az elnök.

Hirdetés

A Bush kormány egy internet alapú nyilvántartáson dologzik, ahol az orvosok és a kórházak által elkövetett hibák szerepelnek majd, ezt segítségnek szánják, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló hibák.



Tommy Thompson egészségügyi miniszter tervei szerint a minisztérium hivatalnokaiból álló csoport fejleszti majd a rendszert. Az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtók az internet segítségével jelenthetik az információkat az USA szövetségi kormányának, vagy akár a helyi vezetésnek. Legalább 18 állam követeli meg az egészségügyben dolgozóktól, hogy jelentsék a hibákat, és a szövetségi kormány rendszeresen összegyűjti az információkat a kórházakból kutatás céljára.



A hibák bejelentésére vonatkozó szabályzat nagyon változó, még a szövetségi ügynökségek között is. Az Egészségügyi minisztérium szerint a hibák rögzítésének és bejelentésének logisztikai része túl nagy terhet jelenthet az orvosoknak. Kutatók becslése szerint sebészeti beavatkozások, gyógyszeres kezelés, vagy más kezelések következtében évi 44 ezer ember hal meg. A legutóbbi jelentések szerint egy számítógépes adatbázis sokat segítene az orvosoknak és a kórházaknak a hibák számontartásában.



A beteg személyes adataival kapcsolatos titoktartási kötelezettségek miatt szigorúan rögzítették, hogy betegek nevét, vagy bármilyen más személyes információt tilos továbbítani - ez alól kivételt jelentenek azok az információk, amit a kórházak és az orvosok egyébként is elküldenek a szövetségi kormánynak, vagy a helyi vezetésnek. Az új rendszer szerint a kórházaknak például jelenteni kéne, ha a sebészeti beavatkozást rossz végtagon vagy szerven hajtották végre. Jelenleg ezt nem követelik meg minden államban.



"Sokkal jobban felhasználhatjuk az információt, amit begyűjtünk, és ennek az információnak a segítségével jobb minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani a betegeknek" - nyilatkozta Thompson. Bush kezdetben 12 millió USD-t szán az orvosi hibákat bejelentő rendszerre, ami része egy nagyobb törekvésnek, hogy csökkentsék az orvosi hibák számát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.