Hirdetés

ClipX, a soklövetű vágólapkezelő alkalmazás



|

Mintha csak a japánok találták volna ki: kicsi, egyszerű, nem fogyaszt sokat – ez a ClipX!

Hirdetés

clipx_hotkeys.jpg
Noha a vágólap örök probléma Windows alatt, mégis szinte a legtöbbször használt funkció. Segítségével képeket, szövegeket és fájlokat szoktunk egyik helyről a másikra vinni. Nagy feladatoknál egy idő után kényelmetlen lehet állandóan ‹Ctrl›+‹C›-t és ‹Ctrl›+‹V›-t nyomogatni egymás után, ráadásul még véletlenül bele is bonyolódhatunk a sok ismétlésbe. Az igazi megoldást az jelentené, ha azokat a dolgokat, amelyeket át szeretnénk vinni, egymás után kitehetnénk a vágólapra, és a célhelyen csak be kellene illeszteni ezeket. Erre szakosodott a ClipX, amely nem mai program ugyan, de még most is nagyon jól használható.

 

clipx.jpg
Csak egyszerűen!

A program kezelése egyszerű, annyi a dolgunk, hogy a szükséges adatokat kitesszük a vágólapra, majd a kívánt helyen billentyűparancsra válogathatunk a kínálatból. Szerencsére az összes szolgáltatás nem ennyiből áll, ennél többet is tud a ClipX. De kezdjük a legelején: telepítés után egy kis ikon jelenik meg az óra mellett, diszkréten meghúzódva. Ikonja alapján könnyen megtalálhatjuk, de ha mégsem szimpatikus a vágólap szimbóluma, választhatunk másikat. Az ikon kétféle funkciót lát el: bal gombos kattintással megkapjuk a vágólapon lévő elemeket, melyek még a rendszer újraindítása után is megmaradnak. A jobb egérgombbal való kattintásra a program lehetőségei nyílnak meg. Sok adatot tárolhatunk: alapértelmezés szerint 25 elem kerülhet a listába, de akár 1024-et is rögzíthetünk. Ennyi dolog között időnként rendet is kell tartani – ebben egy könnyen kezelhető menedzser siet a segítségünkre. A sok információ között nehéz megtalálni valamit, tehát egy kereső is a szolgáltatások között van. Elég beírni a szükséges szavakat vagy fájlnevet, máris megkapjuk a végeredményt.

 

A program belsejében

clipx_clipboards.jpg
A szoftver folyamatosan figyeli a vágólapot, és az elemeket kilépéskor egy .INI állományban rögzíti. Egy idő után ez utóbbi állománynak a mérete nő, és a lekérdezése is lassabb lehet, de ha nem esünk túlzásba, a gyárilag megadott 25 hely nem okoz észrevehető lassulást. Minden egyes bejegyzéshez sorszám kerül, amelyet beszúráskor használhatunk, mert gyorsbillentyűként is funkcionálnak. A vágólaplista elmenthető és visszatölthető, amennyiben költöztetni szeretnénk rendszerünket. Természetesen az összes bejegyzés egyetlen kattintással törölhető is, ha esetleg többen használnák ugyanazt a Windows-profilt. A ClipX képes többfelhasználós módban is működni, személyre bontva, elkülönítve kezeli a vágólaptartalmakat. Arra is lehetőségünk van, hogy kizárjuk a figyelendő típusokat, tehát ha csak szöveget szeretnénk megjegyeztetni, azt is megtehetjük. Természetesen a forróbillentyűk is átállíthatók, így annak sincs akadálya, hogy a ‹Ctrl›+‹Shift› kombináció helyett mást használjunk, de sajnos a ‹Win› billentyűt nem ismeri. Különböző bővítményekkel növelhetjük a tudását, ám a szerző weboldalán csak háromfélét találtunk. Némi programozási készség birtokában saját bővítményt is írhatunk az internetről letölthető, szintén ingyenes fejlesztőcsomag segítségével.

 

A lassan kétéves program gond nélkül fut Vista alatt is, kompatibilitási problémákat nem tapasztaltunk. Újabb verzió megjelenéséről egyelőre nincs hír, de valószínűleg nem is kell várnunk rá, hiszen a ClipX mostani állapotában is egy nagyon jól összerakott segédprogram.

 

Adatok

  • Akár 1024 elem tárolása
  • Újraindítás után is használható eltárolt vágólap
  • Testre szabható gyorsbillentyűk
  • Bővítményekkel kiegészíthető
  • Egyszerű kezelés
  • Ingyenes

 

 

Értékelés

ClipX 1.0.3.8

Előny: többszörös hellyel rendelkező vágólap-menedzser

Hátrány: kevés bővítmény, angol nyelvű felület

Teljesítmény: 95

Szolgáltatás: 90

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.