Hirdetés

Döcög a metrós VLC Player fejlesztése



|

A hajukat már kitépték a fejlesztők, de látszik a fény az alagút végén.

Hirdetés

Tavaly decemberben valószínűleg sokak örömére a VLC Player fejlesztői csapatának sikerült elég forrást összegyűjtenie a Kickstarteren, hogy a mindenevő médialejátszó Windows 8 és Windows RT modern felületét használó verziója is elkészülhessen.


Fél évvel a sikeres kampány után Jean-Baptiste Kempf, a VideoLAN elnöke egy blogbejegyzésben vasárnap ismertette a projekt állapotát. Állítása szerint a portolás sokkal nehezebbnek bizonyult a vártnál, ugyanis nem csak rengeteg programozási felületet kellett átírniuk és módosítaniuk, de a szoftver Windows Áruházba való felkerüléséhez egyéb technikai és filozófiai követelményeknek is meg kellett felelniük.


Az egyik legnagyobb problémát a fordítóprogram jelentette, ugyanis az Áruházba való felkerüléshez a Microsoft legújabb compilerjét kell használni, ám a VLC komplett kódbázisa régebbi verzióhoz volt igazítva, így különféle hackelések mellett a komplett eszközkészletüket módosítani kellett. Az úriember szerint a munka nehezét már letudták, ám várható megjelenési időponttal inkább nem dobálózott.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.