Hirdetés

ELTE diákok vesznek részt a LibreOffice fejlesztésben



|

A Novell gyakornokok munkája a LibreOffice forráskódjának részévé válik.

Hirdetés

A Novell maximálisan gyakorlati helyeket biztosít végzős informatikus-hallgatók számára HuEdu programjának keretein belül, az ELTE Informatikai diákjai például a LibreOffice fejlesztéséhez járulhatnak hozzá a hathetes időszak során. Az OpenOffice érdemi utódjának tekinthető LibreOffice-ra vonatkozó LGPLv3+/MPL licencfeltételek szerint a diákok írta kód részévé válik a szoftver forráskódjának. Ez nem csak tapasztalatot és egy kis nyílt forráskódú dicsőséget hoz, hanem kiváló kitűnő referenciának számít a későbbiek során.

 


A szakmai gyakorlat alatt a hallgatók rövidebb feladatokat oldanak meg, ilyen például a kódtisztítás, a refactoring vagy a hibajavítás. A Novell szakemberei támogatják a hallgatókat, a diákok által beküldött munkákat minden esetben az adott terület szakértője vizsgálja meg.

 


Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a Novell számára fontos az ifjú tehetségek gondozása és a közhasznúság, azaz a LibreOffice projekt gyarapodása is. „A LibreOffice egy évvel ezelőtti indulása óta több száz önkéntes segített már, és közülük több tucat tartósan a projekt mellett maradt" - mondta.

 


A nyáron nyitott programban eddig négy hallgató vett részt. A lehetőségről az egyetem üzenőfaláról, oktatóiktól és egymástól értesültek a diákok. A jelentkezés feltétele egyelőre az angol nyelvtudás és a szakmai gyakorlati kiírásoknak való megfelelés, de a jelentkezők számának növekedésével a Novell beugró feladat teljesítéséhez kötheti a részvételt.

 


A HuEdu program keretein belül, a magyar állam és a Novell között megkötött licenc-megállapodás alapján a magyarországi általános-, és középiskolai, illetve felsőoktatási képzést nyújtó intézmények költségek nélkül, jogtisztán vehetik igénybe a Novell szoftver termékportfólió számos elemét, akár az intézmény saját hálózatában, akár az oktatásban történő felhasználásra. A programhoz csatlakozó intézmények kiszolgáló és kliens oldalon egyaránt bevezethetik a termékek legfrissebb verzióit, vagy felhasználhatják az igényelt licenceket a jelenleg használt termékek legalizálására, követésére, frissítésére. A Novell emellett szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára, illetve diplomamunka elkészítéséhez is támogatást biztosít.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.