Hirdetés

Ezek az appok segíthetnek, ha egészségesebben akarsz enni!



|

Lassan kifelé tartunk a strandszezonból, de sosem késő változtatni táplálkozási szokásainkon és csökkenteni a kilokalória-bevitelt. Egymásnak eresztettünk öt étrendfigyelő alkalmazást.

Hirdetés

Veled is megesett már, hogy a homlokodat ráncolva értetlenkedtél, miért tűnik hirtelen fojtogatóan szorosnak kedvenc nyári pólód, amelyik tavaly ilyenkor még tökéletesen passzolt rád? Elképzelhető persze, hogy csupán összement a mosásban, de saját példánk alapján valószínűbb, hogy a helytelen táplálkozás és az elégtelen testmozgás áll a háttérben. A lustaság és a falánkság bűneibe normális körülmények között is könnyű beleesni, de a koronavírus miatti kényszerű otthonlét alatt sokan még kevesebb figyelmet fordítottak fittségükre, mint azt megelőzően. Mutatunk pár appot, amelyek segítségével úgy is fogyhatsz, hogy közben nem sportolsz rendszeresen, de a saját érdekedben persze javasolt e mellé testmozgást is beiktatni a képletbe.

Hirdetés

Mindig csak precízen

Teljesen mindegy, hogy végül melyik alkalmazás mellett horgonyzol le az általunk teszteltek közül, mindegyik őszinteséget vár el tőled, legyen szó akár életkorod, testtömeged, magasságod megadásáról és testalkatod meghatározásáról - értelmetlen a valóságosnál rózsásabbnak lefesteni a helyzetet. Hasonlóképpen azt tudjuk tanácsolni, hogy az elfogyasztott mennyiség bevitelekor is a lehető legpontosabb adatokat szolgáltasd, nehogy emiatt torzuljanak az értékek. Pár ezer forintos egyszeri befektetésről van szó csupán, épp ezért szerezz be egy digitális konyhamérleget, mert alternatív "mértékegységekkel" (szelet, bögre, kanál stb.) dolgozva jóval egyszerűbb hibát véteni, nem is beszélve arról, ha csalunk egy picit, és a következő alkalommal már vastagabb szelet kenyeret vágunk.

Miután az egész önbevallásos alapon működik, fontos, hogy az étkezések közé beiktatott nassolásokról se felejtsünk el beszámolni. Igen, kezdetben nyűgnek fogod érezni a kötelező adminisztrációt, de idővel a napi rutin részévé válik.

Tarts ki!

Közhelynek hangzik, de még senkinek sem sikerült megcáfolnia, hogy elsősorban rajtunk múlik az eredmény. Nincs ugyanis az az alkalmazás, amelyik helyettünk mond nemet egy újabb korsó sörre vagy szelet sütire. Mivel azok a fránya plusz kilók sem egy nap alatt jöttek fel, dőreség volna elvárni, hogy az (esetleg testmozgással kombinált) diéta hatására már másnap úgy nézzünk ki, mint fénykorunkban. A fogyókúrás appok rendszeres időközönként elvárják tőlünk, hogy a mérlegre álljunk, de ne szegje kedvünket, ha a súlyvesztés üteme lassabb, mint vártuk. Javasolt 30 napos periódusokban gondolkodni, és azokat az eredményeket összevetni, emellett ha nem kívánjuk szervezetünket indokolatlan megterhelésnek kitenni, fogalmazzunk meg reális célokat.

Eat This Much

Ha fogyókúrás alkalmazással kezd az ember, akkor nem ússza meg a kérdőív kitöltését, hiszen a válaszaink alapján tudja csak eldönteni az adott rendszer, hogy mire van szükségünk. Nem kivétel ez alól az Eat This Much sem, amely kíváncsi arra is, hogy mikor születtünk, mennyit nyomunk, milyen magasra nőttünk, mennyit mozgunk, speciális étrendet követünk-e, szenvedünk-e bármiféle ételallergiában, mindezek alapján kikalkulálja a napi bevitelt (érdemes megjegyezni, hogy esetemben ugyanazokra az adatokra támaszkodva mindegyik app mást mondott, 1800 és 2200 kcal között alakult a felső korlát), annak zsírra, szénhidrátra, illetve fehérjére bontott arányszámait.

Prémium változata automatikusan generált bevásárlólistával, valamint egy egész hétre szóló menüvel igyekszik a hónunk alá nyúlni, hogy ne kelljen minden tétellel egyenként szenvednünk, a javaslatokat természetesen felülbírálhatjuk és tetszőlegesen módosíthatjuk. Mivel együttműködése különféle fitneszalkalmazásokkal erősen limitált (az iOS-es Egészség app és az Eat This Much kizárólag testsúlyunkat osztja meg egymással), elsősorban annak érdemes ránéznie a szikár kezelőfelületű app ingyenes verziójára, aki semmiképp sem tud vagy akar testmozgást is beiktatni a folyamatba, és kizárólag táplálkozása átformálásával, kalóriaszámlálással szeretne újra beleférni kihízott ruhatárába. Egy gyors regisztrációt követően képes lesz a legtöbb igényét kielégíteni.

Platform: Android, iOS
+ személyre szabott étrendek, automatikus tervkészítés és bevásárlólista
- nem beszél magyarul, nincs aktivitáskövetés

Foodvisor

Egy francia startup nem kevesebbet ígért, mint az étrendkövetés forradalmasítását, köszönhetően annak a gépi tanulásra épülő technológiának, amely a tányérunkon szereplő ételt már fényképről felismeri. Sőt nemcsak azt állapítja meg, mit fogyasztunk és milyen összetevőkből állt össze a fogás, hanem megbecsüli a mennyiséget, majd mindebből kalóriaszámlálást is végez. A felismerés nem minden alkalommal pontos, ahogy saccolás tekintetében is képes bakot lőni az algoritmus, de manuálisan korrigálhatjuk a következtetéseket.

Elhibázott döntésnek tűnik viszont, hogy kizárólag fotózással és vonalkód leolvasásával tudunk új tételt felvinni, gépelés útján nem, pedig az elég szegényes ételválaszték bővítése így sokkal tempósabb ütemben zajlana.

Fizetőkapu mögé rejtették az alkalmazás mindazon funkcióit, amelyekkel hosszabb távra tudnánk tervezni, ám egy hétnapos ingyenes periódus erejéig belekóstolhatunk a különféle speciális értrendekbe (ketogén és terhesdiéta is választható), és korlátozás nélkül átböngészhetjük az összes receptet, amennyiben változtatni kívánnánk a megszokott menün, és valami egészségesebbet szeretnénk az asztalra tenni. A Foodvisor néhány képernyőérintés után együtt tud működni az iOS Egészség alkalmazásával, de emellett számos aktivitást naplózhatunk (nem fényképezve, hanem pötyögve). A mozgással elégetett kalóriamennyiséget automatikusan hozzáadja a rendszer a napi keretünkhöz.

Platform: Android, iOS
+ gépi tanulás révén fejlődik, kiiktatja a kézi adatbevitelt
- nem beszél magyarul, nagyon szerény az adatbázisa

MyFitnessPal

Nem véletlenül költött közel félmilliárd dollárt annak idején az Under Armour amerikai sportszergyártó arra, hogy megszerezze a legnépszerűbb étrendkövető és fitneszappot. Összetettsége ne riasszon el, ugyanis ennek dacára hamar meg lehet barátkozni a magyarul sajnálatos módon egyáltalán nem kommunikáló kezelőfelülettel. Szerencsére a hazai boltokban megvásárolt élelmiszerek vonalkódját gond nélkül beolvassa, így legalább az adminisztráció egy részétől megkíméljük magunkat. Mivel webes felülettel is bír, sokkal kényelmesebb a manuális adatfelvitelt asztali PC-ről vagy laptopról intézni, úgyis szinkronizál a mobilalkalmazással.

A MyFitnessPal gerincét is a kalóriaszámláló adja, e köré szerveződik az összes többi kiegészítő szolgáltatás az aktivitás- és mozgáskövetéstől az étrend (lehet diétás is) megtervezésétől az edzésgyakorlatokig. Miután mintegy félszáz egészségügyi és fitneszappot, köztük házon belül fejlesztett társalkalmazásokat támogat, csak elvétve szorulunk arra, hogy magunk tápláljuk be az adatokat, hiszen szimplán "kinyeri belőlünk". Az app egyedi megoldása, hogy összekapcsolhatjuk fiókunkat barátainkéval, így kialakulhat egyfajta versengés a társaságon belül, ami motivációs tényezőnek sem utolsó. Szintén felhasználóbarát lehetőség, hogy 30 napig ingyen tesztelgethetjük a Premium előfizetés mögé zárt extrákat, de ne felejtsük el kikapcsolni az automatikus meghosszabbítást.

Platform: Android, iOS, PC
+ többmilliós adatbázis, rengeteg támogatott fitneszalkalmazás, motivációs rendszer
- költséges Premium, nem beszél magyarul

Yazio

Már tavaly is egészen mutatósnak számított a Yazio, de a német fejlesztő kissé átdolgozta a dizájnt, hogy azt még inkább szemrevalónak találjuk, továbbá könnyebben eligazodjunk az ékes magyarsággal feliratozott menüpontok és funkciók között. Utóbbiak közül kizárólag az alapvetőeket érhetjük el fizetés nélkül, ám az ingyenes próbaidőszak gyakorlatilag korlátlan, és nincs is feltétlenül mindenkinek szüksége arra, hogy speciális diétát kövessen, hetekre előre összeállíthassa étrendjét (alig néhány ezer élelmiszerből válogathatunk, de felvihetünk újakat, amelyek kalóriaértékét kiszámolja az összetevőkből), részletesebb bontásban követhesse nyomon testértékeit (vérnyomás, vércukorszint, testzsír stb.).

A kalóriaszámlálást enélkül is igénybe tudjuk venni, és a hazai előrecsomagolt termékeket könnyedén felismerő vonalkód-leolvasó használata is ingyenes. Emellett a Yaziót összehangolhatjuk az iOS Egészség appjával és néhány további fitneszalkalmazással, de manuálisan is felvihetjük, hogy milyen tevékenységet végeztük a sportolástól a bevásárláson át az ablakpucolásig. Mint más, hasonszőrű appokban, úgy ebben is kitűzhetünk különféle célokat magunk elé, és ha netán irreális álmokat dédelgetnénk, az alkalmazás finoman figyelmeztet. Kezdőként mindenképpen ajánlott a javaslatokat követni ahelyett, hogy a magunk feje után mennénk. Remek ötletnek találjuk a kihívások (például csoki- vagy pizzamentes napok) bevezetését.

Platform: Android, iOS
+ tetszetős dizájn, átlátható kezelőfelület, magyar nyelv
- a legjobb funkció fizetős, viszonylag szűkös adatbázis

Egy kis hazai

Puritán kialakítás jellemzi a magyar fejlesztésű KalóriaBázist, amelyhez böngészőn keresztül PC-ről és mobilról is hozzáférhetünk, dedikált app viszont egyelőre csak Androidra létezik. Jókora, több százezer tételből álló adatbázisában megtaláljuk a hazai forgalomban kapható élelmiszerek és alapanyagok legjavát, ami pedig mégis hiányozna, azt felvihetjük mi magunk.

Segítségével különféle szempontok (elérni kívánt testsúly, fogyókúra időtartama stb.) alapján meghatározott célokat fogalmazhatunk meg, bevitt adatainkra támaszkodva kiszámolja, hogy mekkora mértékben kell korlátoznunk napi kalóriabevitelünket, és ezt fokozatosan módosítja súlyunk változása, valamint a szintén manuálisan felvitt sportolási statisztikánk alapján. Lehetőséget kínál továbbá vízfogyasztásunk nyomon követésére is. Ingyenes használatába nem építettek korlátokat, de támogatói céllal vásárolhatunk prémium tagságot néhány kényelmi funkcióért cserébe.

Verdikt

Kiválasztani a számunkra leginkább megfelelő alkalmazást jóval egyszerűbb feladat, mint változtatni szokásainkon, áttérni egészségesebb étrendre, a napi rutinba beemelni a testmozgást, valamint szükség esetén fogyókúrázni. Amennyiben fontos szempont, hogy magyar nyelvű legyen, úgy csupán arról kell döntenünk, hogy az elegáns és kiforrott, sok funkcióval felvértezett Yaziónak vagy a kevésbé hivalkodó, ám nagyobb adatbázissal bíró, emellett teljesen ingyenes és nem utolsósorban hazai fejlesztésű KalóriaBázisnak szavazunk-e hamarabb bizalmat.

Az Eat This Much automatizált menütervezése rokonszenves megoldás, de képtelen ellensúlyozni az aktivitáskövetés teljes hiányát. Jóval izgalmasabbnak találtuk a Foodvisort, amelynek még sokat kell fejlődnie, de így is a jövő egyik nagy ígérete fényképes ételfelismerésével és gépi tanulásos módszerével. Tesztünk első helyén a MyFitnessPal végzett: ételadatbázisa mellett az összes riválisé eltörpül, továbbá egymagában több fitneszalkalmazással képes szorosan kooperálni, mint az utána következő versenyzők együttesen. Igazán kár, hogy egyelőre még nem támogatja a magyar nyelvet, valamint az előfizetés költsége is jóval magasabbra rúg, mint a rivális appoké.

A havonta megjelenő PC World magazinban további teszteket, cikkeket és elemzéseket találsz teljes verziós programok, biztonsági szoftverek és ajándék PC-játék társaságában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.