Hirdetés

Így kezdődött a Photoshop sikertörténete - második rész



|

Újabb érdekességek a Photoshop indulásáról és sikeréről.

Hirdetés

Legutóbb visszatekintettünk rá, hogy miként indult el a ma oly népszerű és elterjedt Photoshop képmanipuláló sikertörténete. Ezúttal folytatjuk, és újabb érdekességeket mutatunk a szoftver startjáról. 

Hirdetés

 

Így emlékszik Steve Caplin

Steve Caplin több könyvet is írt a Photoshopról. 1989-ben azt mondta, hogy az Adobe Photoshop előtt el tudta ugyan képzelni azt, amit rajzolni szeretett volna, de nem voltak meg a technikai képességei és megfelelő tolla ahhoz, hogy az álmait valóra váltsa. A Photoshoppal már végtelen lehetőség volt a kezében, és pontosan azt tudta összerakni vele, amire szüksége volt. 

 

 

Bármire képesek

John Knoll anno az Industrial Light & Magicnél volt mérnök, és analóg képkezeléssel foglalkoztak. A digitális feldolgozással kapcsolatos kísérletek már az 1980-as években megindultak, és a vállalatnak volt is egy szkennere, ami képes volt egy filmből képkockákat beszkennelni. Ezeket digitálisan feldolgozta, majd a képeket újra filmbe írta. 

 

 

John Knoll a képkezelő szoftver fejlesztésekor jött rá egy fontos dologra. Amennyiben a filmrészletet számokká tudják alakítani, majd azt vissza egy filmrészletté, akkor a szám formában létező tartalommal bármit tudnak kezdeni. 

 

Photoshop 2.0

A Photoshop 2.0-ás verziója 1991. júniusában jelent meg Mac platformra. Akkorra az Apple már színekkel is felturbózta a Macintosh felületét, a System 7 segítségével. 

 

 

Ez a kiadás már a Path funkciót is tartalmazta, amelynek a segítségével az emberek egy-egy tárgyat körbevághattak. Az új generáció már CMYK-támogatással is rendelkezett, ami a színes nyomtatásra vonatkozó négy tintára utalt: ciánszín, magenta, sárga és fekete (kulcs). Ez a támogatás aztán az iparágban jóval szélesebb körű elfogadottságot jelentett a Photoshop számára, hiszen a manipulált anyagok aztán újra feldolgozhatóak és kinyomtathatóak lettek. 

 

 

Művészek

Az utolsó képen Russel Brown, az Adobe kreatív igazgatója Nicholas Callaway művésszel beszélgetett, illetve jelen volt David Hockney brit festő és még sokan mások is az Adobe összejövetelén. A Photoshop által biztosított kreatív lehetőségek a mai napig virágoznak. 

 

 

Nektek melyik a kedvenc képszerkesztő alkalmazásotok?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.