Hirdetés

Így lehet váltani az appok között az Android N-ben



|

Az Android N sok újdonságot kínál, több az appok közötti váltással és az osztott kijelzős nézettel kapcsolatos.

Hirdetés

Korábban már beszámoltunk az Android N legfőbb újdonságairól - a napokban megjelent fejlesztői előzetesből már rengeteg érdekességet tudunk. 

Hirdetés

Természetesen a részletek sorra derülnek ki, és a következő hetek, hónapok még több apróságot hoznak majd. Érdemes foglalkozni például az appok közötti váltással, ugyanis nem csak a Doze mód okosodott és az osztott kijelzős nézet jelent meg. 

A négyzet alakú navigációs gombra duplán nyomva ezentúl a legutóbb megnyitott app jelenik meg. A gyakorlatban ez egy konkrét programban az előző alkalmazás felugrását jelenti, vagyis gyorsan lehet oda-vissza lépni a kettő között. A főképernyőről persze a legutóbb használt app jelenik meg.

A navigációs gomb lenyomása és a görgetés folytatása után pedig a megálláskor egyből megjelenik a kiválasztott app. Ez a gomb használható továbbá az osztott képernyős nézethez is. Hosszan lenyomva a gombot felugrik az osztott kijelző, két appnál pedig eltűnik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.